Pályázható a 300 milliós idei keret a helyi, körzeti rádiók műsoraira, elindult a 10 milliós Egri Lajos forgatókönyvíró pályázat

Közzétéve: 2016. február 18.

null
Helyi és körzeti rádiók, televíziók összesen közel 300 millió forintot nyertek el rádióműsorokra és rezsitámogatásra, emellett pedig 8 online alkotás forgatása is megkezdődhet. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának keddi ülésén tárgyalt kiemelt döntések közé tartozik még, hogy folytatódik idén is a helyi és körzeti rádiók műsorkészítésének támogatására meghirdetett pályázat további 300 millió forinttal, és forgatókönyvírásra, filmtervfejlesztésre is lehet forrást szerezni a Médiatanács összesen 10 millió forint keretű felhívásában, a Magyar Média Mecenatúra program keretében. A dömösi helyi rádiós frekvencián a Mária Rádió Berkenye szólhat majd, bírságot kapott a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány és eljárások indulnak a Class FM és a Civil Rádió műsorai miatt.

Pályázható felhívások: forgatókönyvírás 10 millió forint értékben, rádiós műsorok támogatása 300 millió forintos kerettel

A jövő hét elejétől március 21-ig lehet – elektronikus úton – jelentkezni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának idei forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő felhívására, a 10 millió forint keretösszegű Egri Lajos pályázatra. A Magyar Média Mecenatúra programhoz tartozó kiírás szerint forgatókönyvre legfeljebb egymillió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni tévéfilmekhez, animációs alkotásokhoz, illetve sorozataikhoz. Gyermek- és ifjúsági témájú filmterveket, illetve történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető alkotásokat, adaptációkat támogatnak; szitkomokra, tévésorozatra, illetve minisorozatra nem nyújtható be pályázat. A támogatott műveket legkésőbb idén december 15-ig kell elkészíteni. A pályázaton nyertes alkotóknak vállalniuk kell, hogy az eljárásban támogatott forgatókönyvvel, illetve filmtervvel pályázni fognak a soron következő tévéfilmes pályázatra. A Médiatanács fél évtized alatt 57 filmtervet, illetve forgatókönyvet támogatott összesen 73,8 millió forinttal, amelyekből többek között a népszerű Félvilág, a Ketten Párizs ellen és A berni követ című tévéjátékfilmeket is forgatták.

A jövő hét elejétől március 17-ig adhatók be a pályázatok – szintén elektronikus úton – az első fordulóra a rendszeresen jelentkező rádiós műsorok készítésének és adásba szerkesztésének támogatására a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának keretében. A hírműsor, közérdekű szolgáltatómagazin-műsor és tematikus magazinműsor kategóriákban pályázható, négyfordulós felhívásra olyan helyi és körzeti rádiók jelentkezhetnek közszolgálati műsoraikkal, amelyek legalább 3 hónapja működtetik szolgáltatásukat, és amelyeknek a támogatásért pályázó műsorát korábban még nem finanszírozta a Médiatanács. A pályázat összesen 300 millió forintos keretösszegének tizedét a kisközösségi rádióknak tartja fenn a testület, az elnyerhető támogatás hírműsor esetén adásonként maximum 9 ezer forint, a magazin kategóriákban adásonként 45 ezer forint. A Médiatanács mecenatúrapályázatait lebonyolító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Mecenatúra Igazgatósága – a filmes pályázatokhoz hasonlóan – napokon belül külön tájékoztatót szervez a médiaszolgáltatóknak az idén bevezetett elektronikus pályázati rendszer tudnivalóiról.

Pályázati eredmények: 38 rádióműsor-készítési támogatás, 31 közösségi médium rezsitámogatása és 8 online videó finanszírozása

A rendszeresen jelentkező rádiós műsorok támogatására kiírt tavalyi Médiatanács-pályázat utolsó, negyedik fordulójában 106,5 millió forint támogatást nyert 17 hírműsor, 19 szolgáltató magazin és 2 tematikus magazinműsor. Két kategóriában is pénzügyi forráshoz jut a szegedi Rádió 88, a fehérgyarmati Rádió Som, a Rádió Most Kaposvár, a soproni Nap Rádió, a szekszárdi Rádió Antritt, a debreceni FM90 Campus Radio, a kisközösségi Rádió Törökszentmiklós, a tatabányai Forrás Rádió, a nyíregyházi Európa Rádió, a miskolci Rádió M és a karcagi Aktív Rádió 93,8. Egy-egy műsorának támogatását nyerte el a Debrecen FM95, a kecskeméti Gong FM, illetve a keceli Gong Rádió, az orosházi, a békéscsabai és a pécsi Rádió 1, a jászberényi Trió-Rádió, a Fehérvár Rádió, a tiszafüredi Tisza-tó Rádió, a kisközösségi Rádió Szarvas, a salgótarjáni Rádió Focus, a kapuvári Rábaköz Rádió, a püspökladányi Sárrét FM, a kisújszállási Európa Rádió, a szolnoki Aktív Rádió és a kiskőrösi Kunság Rádió. A Médiatanács az elmúlt öt évben 514 esetben ítélt meg összesen több mint 1,46 milliárd forint támogatást rádiós állandó műsorokra a sokszínű médiapiac ösztönzése érdekében.

Tíz közösségi, illetve kisközösségi rádió és 21 televízió jutott összesen 187,3 millió forint támogatáshoz működési költségeik ellensúlyozására a Médiatanács idei rezsipályázatán az első fordulóban. A Magyar Média Mecenatúra program keretében kiírt felhívásra a kisközösségi rádiók közül eredményesen pályázott a balkányi Alfa Rádió, a berettyóújfalui Berettyó Rádió, a Rádió Törökszentmiklós és a kisvárdai Friss FM szolgáltatója. A közösségi rádiók közül támogatást nyert a püspökladányi Sárrét FM, a szentgotthárdi szlovén nyelvű Radio Monoster, a Magyar Katolikus Rádió székesfehérvári központú és debreceni szolgáltatása, a Győr Plusz Rádió, valamint a nyíregyházi és debreceni Európa Rádió. A sikeres televíziós pályázók között szerepel a fővárosi Bonum TV, a vecsési központú WTV, a gödöllői Régió Plusz Televízió, a csornai Rábaközi Televízió, a balatoni Öböl TV, a mórahalmi Móra-Net TV, a Komló és Térsége Televízió, a komlói Baranya Televízió, a Tatabányai Televízió, a csabacsűdi Körös Televízió, a hajdúnánási, a csurgói, a karcagi, a kiskőrösi, a mezőtúri, a mohácsi, a szentesi, a soltvadkerti tv, a budai Hegyvidék Televízió és a pécsi Pannon Televízió. A következő forduló beadási határideje március 3. A Médiatanács az elmúlt öt évben 464 médiaszolgáltatói pályázatot támogatott a rezsipályázatokon közel 2,3 milliárd forinttal annak érdekében, hogy a közösségi tévék és rádiók sokszínű, széles körének gondtalan működéséhez, üzemeltetési költségeinek finanszírozásához érdemben hozzájáruljon.

A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának 2015-ös Neumann János pályázatán a negyedik, záró fordulóban hat magyarországi és két határon túli online videosorozat terve nyert összesen 8 millió forint támogatást. Az Index film.indavideo.hu oldalára készül tíz részben A világhírű ’56 címmel nemzetközi hírű írók, filozófusok, művészek forradalomról szóló gondolatainak bemutatása, és ugyanitt Munkácsy munkái címmel tekinthető majd meg a festőről szóló ötrészes kisfilmsorozat. A mandiner.hu honlapján a Felső-Tisza-vidék természeti értékeit örökítik meg három epizódban, Beja címmel Salamon Beáta prímás népzenészről készülhet háromrészes dokumentumportré a kulturpart.hu oldalára. Przemyśl 100 címmel a magyaridok.hu honlapján lesz látható egy videoriport a város magyar hadi emlékeiről, a filmdzsungel.hu, illetve az ikonstudio.hu felületén az ing-, a szoknya- és a mellényvariációk bemutatásával három részben folytatódik a rimóci viseletekről szóló sorozat. A két sikeres határon túli pályázat a karpatpress.hu oldalára dolgoz fel egyrészt Versnitt címmel tíz asszociatív epizódban kortárs magyar verseket, másrészt hat ismeretterjesztő részben bemutatja az erdélyi borkultúrát, a borok bölcsőjét. A Médiatanács 2012 óta a Neumann pályázatokon 86 értékes alkotás készítését finanszírozta közel 92 millió forinttal, amelyek az internetes felületeken hosszú távon megnézhetőek, meghallgathatóak a szépirodalmi témáktól az ismeretterjesztésen át az animációs művekig.

Frekvenciapályázatok: dömösi eredmény, kisközösségi felhívás tervezete

Az egyedüli jelentkezőként pályázó Magyar Múzsa Kft. nyerte el a Dömös 104,9 MHz helyi frekvencia közösségi jellegű hasznosítási jogát Mária Rádió Berkenye állandó megnevezésű ajánlatával.

A Médiatanács elfogadta a Balkány, Kiskunfélegyháza, Karcag és Tiszavasvári telephelyű, idén lejáró kisközösségi rádiós frekvenciák elvi hasznosítására irányuló pályázati felhívás tervezetét, amely hirdetményi úton a mediatanacs.hu oldalon csütörtöktől olvasható. A dokumentumról a Hivatal nyilvános meghallgatást tart a közzétételtől számított 20-30 napon belül.

Médiafelügyeleti döntések a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány, a Class FM és a Civil Rádió műsorai kapcsán

A sátoraljaújhelyi Szent István Rádió 90,6-ot, illetve az egri központú Szent István Rádió 91,8-at üzemeltető Magyar Katolikus Rádió Alapítványra 170-170 ezer forint bírságot szabott ki a Médiatanács, mert pontatlanul használták állandó megnevezéseiket, kevesebb helyi közéleti műsort, több ismétlést és kevesebb magyar zenét sugároztak a hatósági szerződéseikben vállaltaknál és engedély nélkül kapcsolódtak egymással hálózatba.

A Médiatanács hatósági eljárást indít a Class FM Morning Show-jának december 30-ai és január 4-ei adása miatt, mert a műsorszámokat a 16 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolás helyett 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szerint tették közzé. A kifogásolható műsorrészek nem a korosztály számára feldolgozható módon használt humorral, kifigurázva és elfogadható konfliktusmegoldásként ábrázolták az erőszakot, valamint a felvetett szexuális témákat érzelemmentesen, erős obszcén kifejezésekkel ábrázolták. A hatósági eljárásra, ezen belül többek között a tényállás tisztázására, illetve a jogkövetkezmények meghatározására a médiatörvény 40 nap ügyintézési határidőt szab meg, amely indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható.

A testület a Civil Rádió egyik idén januári adáshetében tapasztalt jogsértések gyanújának tisztázására is hatósági eljárást indít, ugyanis a vizsgálatok szerint a rádió vélhetően kevesebb szövegarányt, közszolgálati műsorszámot, magyar zenét és semmilyen hírműsort nem szolgáltatott szerződéses vállalásaihoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest.