Megkezdődött a 2. Magyar Filmhét

Közzétéve: 2016. március 1.

null
Karas Monika megnyitóbeszédében hangsúlyozta, a rendezvényen látható alkotások olyan közös kulturális tudást hordoznak, amelyek meghatározzák a magyarok gondolkodását. A hétfő este megnyílt, vasárnapig tartó 2. Magyar Filmhetet a Médiatanács és a Filmalap támogatja.

Karas Monika megnyitja a 2. Magyar Filmhét eseménysorozatot

Karas Monika, az NMHH elnöke

Nemes Jeles László hétfőre virradóra Oscar-díjat nyert filmje, a Saul fia vetítésével hétfő este Budapesten megnyílt a 2. Magyar Filmhét, amely a nemrég elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg.

„A filmművészet a kultúra olyan szegmense, amely igazán méltó arra, hogy megünnepeljük. A filmhéten 270 filmet vetítenek, ezek az alkotások kortárs kulturális életünk részét képezik, több mint egyharmaduk a médiatanács támogatásával valósult meg, és a legváltozatosabb műfaji palettát ölelik fel” – hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Nagy örömnek nevezte, hogy a legfrissebb hazai filmtermés színe-java ismét megmutathatja magát.

„Az elmúlt időszakban készült filmek kitörölhetetlen emlékeket, közös kulturális tudást jelentenek a magyaroknak, amely tudat alatt határozza meg gondolkodásunkat.”

Uránia-homlokzat: Gratulálunk a Saul fia Oscar-díjáhozHozzátette: a magyar filmesek kitettek magukért az utóbbi időben, amit több nemzetközi fesztiválon díjesővel jutalmaztak.

Mint elhangzott, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében 2011 óta 7 milliárd forintot költöttek összesen 740 magyar alkotásra, filmekre és rádiójátékokra.

Rendkívüli siker, hogy a Saul fia a Golden Globe után az Oscar-díjat is elnyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, erre eddig csak egyszer volt példa, 34 évvel ezelőtt” – jegyezte meg Karas Monika.

Az elnök idézte Zsigmond Vilmost, aki egy interjújában azt mondta: „a film a legfontosabb művészet, mert minden művészeti ág benne van”, és a gondolatot továbbfűzve kifejezte reményét, hogy erről a héten minden filmkedvelőnek módjában álljon megbizonyosodni.

A Magyar Filmhetet Novák Emil, az eseményt a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) és az NMHH Médiatanácsa segítségével megszervező Magyar Filmakadémia elnöke nyitotta meg.
A Filmakadémia tagjai titkos szavazással döntenek a Filmhét díjairól. A jelöltek neve péntek este derül ki, szombaton jelentik be, és vasárnap este hirdetik ki a hat kategória (nagyjátékfilm, tv-játékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, kisjátékfilm és animációs film) 18 díjazottját.

A megnyitón jelen volt Rófusz Ferenc, aki 1981-ben A légy című animációs filmjével Magyarország képviseletében az első Oscar-díjat kapta. A rendezvényt felvételről köszöntötte Los Angelesből a Saul fia rendezője, Nemes Jeles László, a főszereplő Röhrig Géza és a stáb.

A műsorban néhány másodperc csenddel adóztak a napokban elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze emlékének. Az eseményen a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége nevében Falkusz Zoltán és Horváth Zsófia arra kérte a hazai filmes szakma képviselőit, hogy lássanak el felirattal minden filmkópiát, mert a Magyarországon élő mintegy tízezer siket és hatvanezer nagyothalló is részese akar lenni a filmek által nyújtható kulturális élménynek.

Az este során különleges fényshow kíséretében fellépett a Mandel Róbert Electric, az esemény házigazdája Dobó Kata színésznő volt.

MTI/NMHH