Médiatanács: Hét új online videó, illetve sorozat készülhet a Neumann János-pályázat támogatásával

Közzétéve: 2018. január 18.

Közel hétmillió forint támogatást nyertek el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa által meghirdetett Neumann János-pályázat tavalyi első fordulójának sikeres pályázói, emellett a mecenatúraprogram meghirdette a forgatókönyvírást és filmtervfejlesztést támogató pályázatát. Burkolt reklámok miatt a hatoscsatorna 175 ezer forintos bírságot kapott, és eredményesen zárult egy miskolci, valamint egy szolnoki rádiós pályázat.

Filmes támogatások

Hat hazai és egy határon túli pályázó részesült összesen 6.9 millió forint támogatásban a Magyar Média Mecenatúra Program Neumann János-pályázatának 2017-es első fordulójában. A harmadik rész is elkészülhet a Tiltott kastélyok című online sorozatból – a magyaridok.hu/videoriport oldalon megnézhető új epizód Küküllővárra kalauzolja majd el az érdeklődőket. A portálon egy új online tartalom is elérhető lesz, a Vízben élő gyógyerő három epizódban mutatja majd be a hazai halfogyasztás jótékony hatásait, a természetes és mesterséges vizekben élő halak környezetének ismertetésével. A Ceglédi TV online oldalára készül egy ötrészes sorozat Vaszary János 150 címmel születésének évfordulója alkalmából, a huszadik század egyik legsikeresebb és legnépszerűbb magyar festőjéről, öt műve bemutatásán keresztül. Az Index.hu videó rovatában lehet majd látni a Magyarország történeteken át című sorozatot, amelyben az egyes epizódokban elmesélt történetek helyszíne adja a következő rész úti célját. Az Echo TV online felületére két új online tartalom is készül. Az M1 Budapest a Kisföldalatti tizenegy állomását ismerteti, a Megfigyelt Budapest pedig öt jellegzetes akciót mutat be a kádári állambiztonság mindennapjaiból. A határon túli, erdélyi pályázó Borvizek, tájak, székelyek című kisfilmjének második évada is elkészülhet a támogatás révén, melyet a Filmdzsungel Stúdió online oldalán lehet majd megtekinteni. Az újabb három epizódban a Békás-szorost, a Hagymás-hegységet és Gyergyót ismertetik.  

Kizárólag elektronikus úton, február 22-ig lehet jelentkezni az idei, 10 millió forint keretösszegű Egri Lajos forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő pályázatra. A kiírás szerint tévéfilmekhez, animációkhoz és ezek sorozataihoz kapcsolódó forgatókönyvírásra legfeljebb egymillió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni.

A Médiatanács 500 ezer forinttal támogatja az Aranyszem operatőrverseny helyét átvevő, Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj diák kategóriájának nyertesét.

Bírság burkolt reklámok miatt

Az NMHH televíziós egészségügyi magazinműsorokra vonatkozó célvizsgálata alapján a Médiatanács megállapította, hogy a hatoscsatorna több tavaly áprilisi és májusi adásában burkolt reklámokat tett közzé, ezért 175 ezer forint bírsággal sújtotta a csatorna médiaszolgáltatóját. A jogsértő reklámok az Alternatív, az Egészségpercek Tihanyi Tamással és Herbadoctor rendel című műsorszámokban kerültek a képernyőre, a vizsgált időszakban összesen – a premierekkel és az ismétlésekkel együtt – harmincöt alkalommal. A tanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Rádiós döntések

A Médiatanács a Miskolc 103,0 MHz körzeti közösségi jellegű rádiós pályázatán a B.-A.-Z. Megye Betegeiért Alapítványt nyilvánította nyertesnek, amely a jelenleg a Miskolc 94,0 MHz-en üzemelő kisközösségi Csillagpont Rádiót „költözteti át” a megnyert frekvenciára. A Szolnok 90,4 MHz helyi rádiós pályázaton az egyedüli pályázó LB Rádió Kft. nyerte el a kereskedelmi médiaszolgáltatási lehetőséget, amely 90,4 Rádió 1 névvel tervezi adását.

A Magyar Katolikus Rádió Zrt. kérelmére a testület öt évre, 2023 tavaszáig megújítja az egy vételkörzeti jogosultság alá tartozó Székesfehérvár 96,1 MHz, Budapest 102,1 MHz, Esztergom 92,5 MHz, Vác 87,9 MHz, Veszprém 94,6 MHz, Mór 89,0 MHz, Sárbogárd 96,6 MHz, Tapolca 101,8 MHz, Kiskőrös 91,7 MHz, Kalocsa 94,5 MHz, Dunaföldvár 104,1 MHz, Szekszárd 102,5 MHz, Pécs 101,2 MHz, Komló 91,4 MHz, Szombathely 107,4 MHz, Zalaegerszeg 92,9 MHz és Sopron 104,6 MHz körzeti rádiós médiaszolgáltatási jogosultságát.

A grémium a szolgáltatók kérésére engedélyezte, hogy a Szent István Rádiókat működtető Hegyalja Média Kft. Tokaj 101,8 MHz helyi, valamint a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány Eger 91,8 MHz, Gyöngyös 102,2 MHz, Hatvan 94,0 MHz, Miskolc 95,1 MHz, Encs 95,4 MHz és Sátoraljaújhely 90,6 MHz körzeti rádiós médiaszolgáltatási jogosultságai hálózatba kapcsolódjanak a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány Törökszentmiklós 96,4 MHz helyi jogosultságával, mint hálózatos médiaszolgáltatással.