Helyi és körzeti magazin- és hírműsorok kaptak 125 millió forint támogatást

Közzétéve: 2019. szeptember 18.

Huszonöt televízió kap közel 125 millió forintos támogatást a rendszeresen jelentkező hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázat második fordulóján. E heti ülésén – többek között – erről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A grémium ezen kívül a Keszthely 93,4 MHz közösségi használatára a Mária Rádió szolgáltatóját hirdette ki a pályázat nyertesének, továbbá nyilvántartásba vette egy szombathelyi és egy szentesi frekvencia pályázati felhívását. A testület elfogadta a négy társszabályozó szakmai szervezet félévi beszámolóit is.

Huszonöt televízió kap közel 125 millió forintos műsorgyártási támogatást

A testület nyerteseket hirdetett a Magyar Média Mecenatúra Program helyi és körzeti televízióknak szóló, rendszeresen jelentkező hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázatának második fordulójában: huszonöt televízió összesen 124,8 millió forint támogatást kap. Közéleti magazinokat készíthet a támogatásból a Kiskőrös Televízió, a Szentgál Televízió, a mórahalmi Móra-Net TV, a Ladány Televízió, a Csurgói Városi Televízió, a Kék-Kálló TV Derecske, a mohácsi Városi TV, a berceli Gólya TV és a Kistelek Városi Televízió. A hírműsor kategóriában sikeresen pályázott: a Debrecen Televízió, a Sopron Televízió, a nyíregyházi Kölcsey Televízió, a békéscsabai 7.TV, a Tolnatáj Televízió, a Gyula Televízió, a szarvasi Körös televízió, a Karcag Televízió és a Gyöngyösi Városi Televízió. A kiskunhalasi Halas TV, a Pécs TV, a Keszthelyi Televízió, a Fehérvár Televízió, a sátoraljaújhelyi Zemplén TV, valamint a budapesti „hatoscsatorna” és a d1 TV kulturális magazinműsor készítésére fordíthatja az elnyert összeget.

Rádiós pályázatokkal és társszabályozókkal kapcsolatos döntések

A testület döntése szerint a Keszthely 93,4 MHz helyi frekvencia közösségi használatára kiírt pályázati eljárás nyertese a Mária Rádió Frekvencia Kft., amely az FM 4 Rádió Kft.-vel hálózatba kapcsolódva használja majd a jogosultságát Mária Rádió Helikon néven.

A helyi Hatvan 94,0 MHz és a körzeti Eger 91,8 MHz frekvenciák közösségi jellegű használatának pályázati felhívására beérkezett ajánlatok alaki vizsgálata után a Médiatanács hiánypótlásra szólította fel a mindkét eljárásban egyedül pályázó Magyar Katolikus Rádió Alapítványt.

A Médiatanács véglegesítette és honlapján csütörtökön közzéteszi két helyi rádió, a Szombathely 97,1 MHz frekvencia közösségi és a Szentes 106,1 MHz kereskedelmi jellegű hasznosítására kiírt pályázati felhívásokat. Az ajánlatokat a felhívásokban meghatározott, egy-egy októberi napon lehet majd benyújtani.

A grémium elfogadta a négy társszabályozó szakmai szervezet – a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME), a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) – idei első félévi beszámolóit.

Médiafelügyeleti döntések

A terézvárosi, kisközösségi Spirit FM szolgáltatójára 80 ezer forintos bírságot szabott ki a grémium, amiért a rádió egy májusi adáshéten a szerződésében meghatározott vállalásaihoz képest kevesebb szöveget, magyar zenét, a helyi közélettel foglalkozó, mindennapi életet segítő, a közösséghez szóló műsort, hírműsort, nemzetiségi és közszolgálati műsort, valamint több zenét és ismétlést tett közzé. Ezen kívül a rádió időnként egyáltalán nem sugárzott adást.

A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.