Vezetékes gyorsjelentés: júniusban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 99,5 perc volt

Közzétéve: 2020. augusztus 24.

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

2020. június végére a hagyományos telefonvonalon nyújtott szélessávú xDSL-internetszolgáltatás előfizetéseinek száma 635 ezerre csökkent. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók internet előfizetéseinek száma 1,308 millióra, az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott internetszolgáltatás előfizetéseinek száma pedig 916 ezerre emelkedett. A vizsgált hónapban a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 3,154 millióra nőtt.

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Telekom a piacvezető; piaci részesedése 37,9 százalék volt június végén.

A második helyen a DIGI csoport (Digi Kft. és Invitel Zrt.) állt 23,4 százalékos, a harmadik helyen pedig a Vodafone 21,5 százalékos piaci részesedéssel. Ezen kívül több száz kisebb vállalkozás nyújt szolgáltatást a piacon, amelyek együttesen 17,1 százalékos piaci részesedést értek el.

A vezetékeshang-szolgáltatás tekintetében a teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos PSTN vonalak száma június végén 215 ezer volt. A kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 1,113 millióra, az IP-alapú hangcsatornák száma pedig 1,583 millióra csökkent az időszak végére. A hangcsatornák teljes piacra vonatkozó becsült értéke június végén 3,032 millióra csökkent.

Június végén a vezetékes hangszolgáltatások esetében – a teljes (becsült) piacot alapul véve – hangcsatorna szám alapján a legnagyobb, 47,8 százalékos piaci részesedéssel a Telekom rendelkezett.

Második helyen a DIGI csoport állt 22,3 százalékkal, a harmadik helyen 21,7 százalékos részesedéssel a Vodafone szerepelt. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik, amelyek együttesen 8,2 százalékos részesedést értek el.

Júniusban a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,79 darab volt, a háztartások vezetékes telefon penetrációja, azaz az egyéni hangcsatornák számának és a háztartások számának aránya pedig 64,98 százalék. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 16 millió, IP-alapon 273 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 99,5 perc volt.

2020. június végéig az előfizetők – a szolgáltatóváltást megkönnyítő – számhordozhatóság keretében összesen 836 ezer földrajzi számot hordoztak.