Vezetékes gyorsjelentés: novemberben az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 109,6 perc volt

Közzétéve: 2021. január 21.

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

2020. november végére a hagyományos telefonvonalon nyújtott szélessávú xDSL-internetszolgáltatás előfizetéseinek száma 595 ezerre csökkent. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók internet előfizetéseinek száma 1,320 millióra, az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott internetszolgáltatás előfizetéseinek száma pedig 986 ezerre emelkedett. A vizsgált hónapban a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 3,204 millióra nőtt.

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Telekom a piacvezető; piaci részesedése 38,6 százalék volt november végén. A második helyen a DIGI csoport (Digi Kft. és Invitel Zrt.) állt 22,8 százalékos, a harmadik helyen pedig a Vodafone 21,4 százalékos piaci részesedéssel. Ezen kívül több száz kisebb vállalkozás nyújt szolgáltatást a piacon, amelyek együttesen 17,2 százalékos piaci részesedést értek el.

A vezetékeshang-szolgáltatás tekintetében a teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos PSTN vonalak száma november végén 191 ezer volt. A kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 1,087 millióra, az IP-alapú hangcsatornák száma pedig 1,568 millióra csökkent az időszak végére. A hangcsatornák teljes piacra vonatkozó becsült értéke november végén 2,977 millióra csökkent.

November végén a vezetékes hangszolgáltatások esetében – a teljes (becsült) piacot alapul véve – hangcsatorna szám alapján a legnagyobb, 48,2 százalékos piaci részesedéssel a Telekom rendelkezett. Második helyen a DIGI csoport állt 21,9 százalékkal, a harmadik helyen 21,2 százalékos részesedéssel a Vodafone szerepelt. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik, amelyek együttesen 8,7 százalékos részesedést értek el.

Novemberben a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,13 darab volt, a háztartások vezetékes telefon penetrációja, azaz az egyéni hangcsatornák számának és a háztartások számának aránya pedig 63,60 százalék. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 16 millió, IP-alapon 296 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 109,6 perc volt.

2020. november végéig az előfizetők – a szolgáltatóváltást megkönnyítő – számhordozhatóság keretében összesen 845 ezer földrajzi számot hordoztak.