Workshopot tartott az NMHH a környezeti fenntarthatóság jegyében
Hatóságunk szervezésében február 7-én került sor a Környezeti fenntarthatóság a hírközlési szektorban című nemzetközi workshopra. A rendezvényen a BEREC (Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete), az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet), az ITU (Nemzetközi Távközlési Egyesület), illetve az osztrák társhatóság szakértői számoltak be a témában tett erőfeszítéseikről.
A fenntarthatóság egy összetett témakör, amelynek vizsgálata során olyan szempontokat kell figyelembe venni, mint az éghajlatra gyakorolt hatás vagy az üvegházhatású gázok kibocsátása. Hogyan készülnek azok az eszközök, amelyekkel elektronikus úton kommunikálunk? Honnan származik az energia, amely működteti ezeket? Hogyan jut el hozzánk – a végfelhasználóhoz – az az eszköz, amellyel például elektronikus tranzakciókat bonyolítunk le? A termelés, a felhasználás és a hulladékkezelés, valamint a nyersanyag-kitermelés és az energiafogyasztás hatásával is számolni kell.
Kajzinger Ervin, a Nemzetközi Igazgatóság igazgatója
Több felmérés szerint az IKT-ágazat az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 2-2,5 százalékát teszi ki, valamivel kevesebb mint 1 gigatonna CO2-kibocsátással. Ennek fő összetevője (40 százalék) a személyi számítógépek és monitorok energiaigénye, további 23 százalékkal pedig az adatközpontok üzemeltetése járul hozzá. A vezetékes és mobil távközlés a becslések szerint 24 százalékkal járul hozzá a teljes kibocsátáshoz. Mivel az IKT-ipar gyorsabban növekszik, mint a gazdaság többi része, ez az arány idővel növekedni fog. Ezt tovább gyorsítja az IKT-felhasználók számának exponenciális növekedése is. Ugyanakkor az információs és kommunikációs eszközök potenciálisan hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy megoldást találjunk a gazdaság más ágazataiból származó globális kibocsátás fennmaradó 97,5 százalékának csökkentésére.
A február eleji workshop kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a hazai szakmai érdekeltek és a külföldi meghívottak hasznos eszmecserét folytassanak a témában, és az aktuális fenntarthatósággal kapcsolatos trendekben elmélyedjenek, megosszák tapasztalataikat, és bemutassák a legjobb gyakorlatokat.
Aranyosné dr. Börcs Janka, az NMHH főigazgatója
A workshopon részt vevők megismerhették a BEREC témában releváns elemzéseit, valamint a fogyasztók tudatosságának elősegítéséről szóló jelentést. Az osztrák hírközlési hatóság (RTR) képviselője bemutatta a társhatóság tevékenységét és azt a kampányt, amellyel a szektor környezeti fenntarthatóságának fontosságára kívánták felhívni a figyelmet. Az ITU szakértője kiemelte, hogy a szektor hogyan tud az ENSZ által meghatározott klímacéloknak megfelelni, valamint megemlítette Európa ez irányú kiemelkedő szerepét a világ többi régióihoz képest. Fontos rávilágítani, hogy az egyes tagállamok és a versenyszféra ez irányú együttműködése elengedhetetlen a célok sikeres megvalósításához. Az OECD munkatársa pedig egy tágabb kontextusba helyezte a klímaváltozást és annak hatásait, valamint bemutatta, hogy a hírközlési hálózatoknak milyen környezeti kihívásokkal szemben kell ellenállónak lenniük a következő években.
Ezt követően a második panelbeszélgetésben a hazai mobil- és toronyszolgáltatók képviselői ismertették a környezeti fenntarthatóság kapcsán végzett munkájukat, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében megvitatták, hogy milyen együttműködés keretében érdemes az előttünk álló környezeti kihívásokkal jobban megküzdeni.