Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2021. évi tevékenységéről

Elnöki köszöntő

Jelenünkben és jövőnkben egyre nagyobb szerepet tölt be a digitális és online tér, a különböző közösségi platformok világa, valamint a média által közvetített információtömeg. Ez a folyamat nem csupán a tájékozódás és a tudásszerzés tekintetében hoz átrendeződést a médiatérben, hanem olyan újfajta kihívásokat és szakmai szempontokat is magával hoz, amelyeket naprakészen észlelnünk, megfelelően értelmeznünk és kezelnünk kell a Médiatanács számára rögzített feladat- és hatáskör keretein belül is.

A Médiatanács kiemelt feladatai között említendő a demokratikus médianyilvánosság működésének biztosítása, a médiumok és a közönség érdekeinek összehangolása, a piaci és szakmai szereplők támogatása, illetve a magyarországi médiaszolgáltatók törvényes működésének ellenőrzése, a megfelelő tájékozódás lehetőségeinek és a jogsértő tartalmakkal szembeni védelem biztosítása a közönség számára.

Ezen kiemelt célok és feladatok mentén a Médiatanács sokrétű és fontos feladatot lát el, e tevékenység tapasztalatait és eredményeit kívánja összegezni a jelen beszámoló a 2021. évre vonatkozóan. Az alapos és részletes áttekintés Karas Monika elnök asszony utolsó elnöki évében elvégzett munka megismerésére kínál lehetőséget, így részletesen tartalmazza azokat a tényeket, adatokat, amelyek meghatározták a Médiatanács elmúlt évi tevékenységét, feladatainak jellegét és hangsúlyait, illetve bemutatja azokat a folyamatokat is, amelyek az elmúlt évben alapvetően jellemezték a média- és hírközlési piac működését, változásait és fejlődési irányait.

2021-ben is erőteljesen éreztette hatását a koronavírus-járvány, amely természetesen a média- és hírközlési piacot sem hagyta érintetlenül. Bár ezek a folyamatok – különösen hosszú távú hatásaikat tekintve – igen összetettek ahhoz, hogy máris érdemi mérleget lehessen vonni a változásokról, de néhány trend már most is világosan körvonalazódik. A világjárvány rávilágított arra, hogy a hírpiaci szereplőknek – ideértve a közösségi médiafelületek tulajdonosait és működtetőit is – számos elháríthatatlan tennivalójuk adódik abból a felelősségükből fakadóan, amely az általuk közvetített médiatartalmak hitelességéhez, megalapozottságához, tény- és tárgyszerűségéhez kötődik. A járvány által előidézett egészségügyi, gazdasági, társadalmi krízis egyértelművé tette, hogy milyen közvetlen és közvetett veszélyekkel jár az, ha az információszabadság vagy akár a szólásszabadság oltalma alatt elmosódik a határ hírek és álhírek, a tényeken alapuló és a minden tényt nélkülöző közölt vagy megosztott médiatartalmak között. Felértékelődött a különböző médiumok szerepe a tájékoztatásban és információátadásban, a közösségi online felületek tájékoztatásban és véleménynyilvánításban betöltött véleményformáló jellegének erősödése pedig egyértelművé vált.

Az infotechnológia fejlődése és az online médiatér globálissá válása számos új lehetőséget teremtett a szabad tájékozódásra, a kulturális, szellemi vagy épp információs értékekhez és javakhoz való hozzáférésre vagy az emberek és közösségek közötti közvetlen kapcsolattartásra. Ezzel párhuzamosan azonban az egyének és közösségek fokozott sérülékenysége és kitettsége is felszínre került, ami csak a tudatos médiahasználat ösztönzésével és támogatásával, annak általános normává válásával csökkenthető érdemben.

Új médiakultúra van születőben, mely egész életünkre, életminőségünk minden elemére hatással van. Ez a médiakultúra ugyanis a digitális javakhoz való hozzáférésünk egészét érinti, hiszen az online biztonság, a személyes adatok védelme, a gyermekvédelem, az emberi méltóság védelme vagy akár a digitális önrendelkezés kérdése épp úgy beletartozik, mint a digitális szolgáltatások igénybevételéhez szükséges készségek és jártasságok. Kétségkívül ide tartoznak az ezek technológiai, hírközlési és IT-hátterét biztosító, állami és piaci szereplők által ellátandó feladatok is. Mindezek ugyanis csak együttesen képesek kiteljesíteni és igazi tartalmat adni az új médiakultúrának.

A Médiatanács a hírközlés, a hírközlési piac és szolgáltatások területén is ösztönözni kívánja a szakmai és piaci fejlődést, hiszen az állandó megújulás és fejlesztések, a versenyképesség előmozdítása alapvető fontosságúak ebben a dinamikusan fejlődő szektorban. Az állampolgárokat érintően a felhasználói, digitális eszközhasználói oldal ösztönzése, valamint az e tevékenységek során az őket megillető jogok védelme éppolyan fontos feladatot jelent, mint a szolgáltatói minőség garantálása, a szabályosság biztosítása vagy az olyan új projektek ösztönzése, amelyek elősegítik a digitális naprakészségünket és fejlődésünket.

A Médiatanács ezen szellemiség jegyében és feladatok mentén fejtette ki tevékenységét az elmúlt évben is. A testület 2021 nyarán tragikus módon elveszítette a kiemelkedő szakmai és közéleti tekintéllyel rendelkező Hankiss Ágnest, Karas Monika elnök pedig az ősz folyamán lemondott megbízatásáról. A tavalyi év decemberétől így egy új taggal és új elnökkel kiegészülve folytatja tevékenységét a Médiatanács.

A beszámoló áttekintése által reményeim szerint a tisztelt Olvasó átfogó képet kap a testület működéséről, közöttük szakmai újdonságokkal és továbbgondolásra érdemes információkkal!

Dr. Koltay András elnök