Szeptemberben a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága 64,61 százalék volt

Közzétéve: 2014. november 4.

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 779 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók internet előfizetései szeptemberben 1002 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott internet szolgáltatás esetében 381 ezer előfizetés volt a hónap végén. 2014 szeptemberében az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,390 millió volt.

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Telekom a piacvezető, piaci részesedése 35,7 százalék, második helyen a UPC áll, részesedése 22 százalék, a harmadik a sorban a Digi 14,1 százalékos részesedéssel, negyedik helyen áll az Invitel 9,4 százalékkal. Ezen kívül több száz kisebb szolgáltató szolgáltat a piacon, amelyek piaci részesedése összesen 18,8 százalékot tesz ki.

A teljes hangcsatorna-számon belül - a beérkezett adatok alapján - a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma a hónapban 1,499 millió (az előző hónapban 1,537 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 760 ezer (az előző hónapban 754 ezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 737 ezerre nőtt az előző havi 706 ezerről.  A teljes piacra vonatkozó hangcsatornák becsült értéke 3,056 millió 2014. szeptember végén.

A vezetékes hangszolgáltatások esetében, a teljes (becsült) piacot alapul véve legnagyobb piaci részesedése a Telekomnak van, ez 55,7 százalékot jelent. Második helyen UPC áll 15,2 százalékkal, harmadik az Invitel 12,6 százalékkal, majd a Digi 9,8 százalékkal következik a sorban. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik.

Szeptemberben a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 30,32 darab, a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága pedig 64,61 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 227 millió, IP-alapon pedig 151 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 126,5 perc volt.

A 2014. szeptemberi adatok szerint az előfizetők a szolgáltató váltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében összesen 727 ezer számot hordoztak.