NMHH Médiatanács: 27 film kapott zöld utat több mint 200 millió forintért

Továbbra is jogsértő több népszerű reggeli rádiós műsor korhatárbesorolása

Közzétéve: 2016. június 9.

Krasznahorkai Lászlótól a Regina Mundi közösségig sokféle témával pályáztak sikerrel a Médiatanács ismeretterjesztő és dokumentumfilmes pályázatainak legfrissebb fordulóiban: összesen 206 millió forintot nyert el 27 alkotás terve. Július 21-ig egész estés animációk tervével is jelentkezhetnek a 200 milliós kerettel meghirdetett Dargay-pályázaton, a magyar vonatkozású váratlan események helyszíni forgatási költségeire pedig 20 millió forintos keret érhető el az Escher Károly-pályázaton. A Médiatanács egyik döntése felhívja a figyelmet arra, hogy a közösségi médiaszolgáltatóknak szóló mecenatúrás műszaki- és rezsipályázatokon való sikeres szerepléshez elengedhetetlen, hogy a pályázók időben teljesítsék a műsorkvótákhoz kötődő adatszolgáltatásukat. A grémium eheti ülésén a Class FM és a Sláger FM reggeli műsorai miatt korhatárbesorolási bírságokat is kiszabtak.

Az idei Ember Judit- és a Kollányi Ágoston-pályázat első eredményei

Összesen 206 millió forinthoz jutott 16 dokumentum- és 11 ismeretterjesztő film készítője – köztük két határon túl pályázó – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2016-os Ember Judit-, illetve Kollányi Ágoston-pályázatának első fordulóiban a Magyar Média Mecenatúra program keretében. A filmek első bemutatását a közszolgálati médiaszolgáltató mellett több kereskedelmi csatorna is vállalta, így az ATV, a Spektrum és az Echo TV is. A dokumentumfilmes tervek közül film készülhet egy mai szolgálónő kitörési kísérletéről, Krasznahorkai László művészi motívumainak és életének kapcsolódási pontjairól, a balett-táncos növendékekről, egy roma bokszedző és szintén roma tanítványa közös útjáról. Műsorra tűznek majd filmeket a Tisza cipő múltjáról és jelenéről, Veszprémi Dezső kézműves kerékpárkészítőről, a II. világháború utáni sváb kitelepítésekről egy mai magyar és német fiatal családjának élettörténetén keresztül és egy északkelet-magyarországi kis falu általános iskolájában bevezetett agressziókezelő tréning hatásairól. Több portréfilm is látható lesz: Bogdán József vajdasági papköltőről (határon túli alkotásként), Polgár Judit életének eddigi 40 évéről, a több mint 90 éves Bródy Vera bábtervezőről – aki többek között Mazsola és a Futrinka utca lakóinak életre keltője volt –, öt híres és eredményes magyar paralimpiai sportolóról, Makk Károly filmrendezőről. Feldolgozzák a bipoláris depressziót Babarczy Eszter publicista és fia szemszögéből, a kárpátaljai magyarok rendhagyó helyzetét az orosz–ukrán fegyveres konfliktusban egy kényszerrel besorozott beregszászi magyar katona életén keresztül és három családtörténetet a kivándorlás vagy itthon maradás dilemmájával.

Az ismeretterjesztő filmes pályázatok közül film készül a magyar kutatók amazóniai papagájexpedíciójáról, a Rendszerváltó MDF-ről, valamint megtörtént, különleges XX. századi magyar bűnesetekről, amelyeknél a film sorozatgyilkosságokon, túszejtéseken keresztül örökíti meg a hazai bűnüldöző szervek módszereit, azok fejlődését. Látható lesz egy 16-szor ötperces tudománynépszerűsítő sorozat a gyerekek számára Juhász Árpáddal, a Magyar szentek és boldogok sorozat folytatása a szent uralkodónőkkel, a Gravitáció, avagy a kötődés természete című ismeretterjesztő film a gravitációs hullámokról szóló legfrissebb felfedezés és a kutatók mindennapjainak tükrében. Képernyőre kerül a magyar vadászkultúra története a magyar vizsla szemszögéből, egy portréfilm Horváth József fiatal magyar roma molekuláris genetikusról és egy önálló, határon túl készülő alkotás az erdélyi kastélyokról. A Magyarok a Holdon című film az Apollo-program holdjáró Roverjeit tervező magyar Pavlics Ferencről és a jelenleg a NASA-nál dolgozó magyar mérnökökről szól majd, a Rend a lelke című alkotás pedig a Regina Mundi ciszterci közösség életét mutatja be a szocializmus évei alatt.

Az NMHH Médiatanácsa 2011 óta 216 dokumentumfilm és 158 ismeretterjesztő film készítéséhez járult hozzá összesen 2,9 milliárd forinttal, ami révén olyan friss, értékes alkotások jutottak el eddig a tévénézőkhöz, mint az Elhallgatott gyalázat, a Magyarok a Barcáért, A kőbaltás ember vagy éppen A nagy fafilm.

Indul a 200 milliós Dargay- és a 20 milliós Escher-pályázat

A testület a Magyar Média Mecenatúra program keretében döntött az idei, 200 millió forint keretösszegű Dargay Attila-pályázat kiírásáról is, ahol nemcsak a már korábban támogatott gyermek-, ifjúsági és családi animációs filmsorozatok 13 részes szériákká való bővítésére lehet jelentkezni, hanem a korábban már támogatott teljes sorozatok egész estés animációs tévéfilmekké alakítására is; a szinopszisokat július 21-ig lehet beadni. A magyar vonatkozású, előre nem látható események helyszíni forgatásaira idén is lehet pályázni: az Escher Károly-pályázat felhívásának jövő heti kibocsátásával összesen 20 millió forint áll a filmkészítők rendelkezésére; egy pályázónak legfeljebb 2 millió forint támogatás ítélhető meg. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a támogatott forgatási nyersanyaggal majd érvényesen pályáznak a dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmeknek szóló mecenatúrás pályázaton is. A Médiatanács harmadik éve hirdeti meg a Dargay pályázati lehetőséget, amelyen eddig 20 alkotás, illetve sorozat jutott összesen több mint 460 millió forint támogatáshoz, köztük a Bogyó és Babóca vagy a Boxi-széria. Az Escher-pályázaton a filmkészítők eddig 27 forgatáshoz kaptak összesen 38,5 millió forint támogatást.

Rezsipályázat: időben kell adatot szolgáltatni a műsorkvótákról; különdíj a Lakiteleki Filmszemlén

Késedelmes adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése miatt a Médiatanács a támogatásra vonatkozó szerződéskötési ajánlatát két közösségi rádió esetében – méltányossági kérelmüket elutasítva – visszavonni kényszerült a Magyar Média Mecenatúra program ún. rezsipályázatán. A közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségei támogatására kiírt 2016-os pályázat egyik feltétele ugyanis, hogy a médiaszolgáltatóknak már a pályázat benyújtásáig eleget kell tenniük – a pályázatban megjelölt időszakra – a médiatörvény 22. §-ában rögzített adatszolgáltatási kötelezettségüknek, és annak teljesítéséről a pályázók nyilatkozni kötelesek. A kötelezettség teljesítésének hiánya esetében hiába részesítette támogatásban a Médiatanács a hiányosan vagy késedelmesen teljesítő médiaszolgáltatókat, nem köthető meg a támogatási szerződés, azaz nem részesülhetnek a pályázók támogatásban, sőt érvényességi feltétel hiánya miatt még az adott pályázati eljárásból is ki kell zárni őket. A döntés rámutat arra, hogy a pályázati feltételek bármelyikének hiánya vagy késedelmes teljesítése miatt akár egy már eredetileg támogatásban részesített médiaszolgáltató is eleshet a támogatástól. Ugyanez a szabály az irányadó a Magyar Média Mecenatúra program keretében jelenleg is folyamatban lévő műszaki fejlesztések támogatására kiírt pályázatra is.

Az 56-os forradalom 60.évfordulójának és Morell Mihály tiszteletére idén október 11. és 13. között megrendezendő XVI. Lakiteleki Filmszemle korkép kategóriájában a Médiatanács 500 ezer forintos különdíjat ajánl fel. Ebben a mezőnyben – amely a szemle hat szekciójának egyike – legfeljebb 52 perces, egy településről készített filmtanulmánnyal, filmszociográfiával lehet jelentkezni; a nevezéseket szeptember 5-ig várják a szervezők.

Bírságok reggeli rádiós műsorok miatt és alaki vizsgálat a hajdúszoboszlói pályázaton

A Class FM-en sugárzott Morning Show január 14-ei és 19-ei műsorában elhangzottak hibás korhatárbesorolása miatt adásonként 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Médiatanács a rádió szolgáltatóját, mert a beszélgetéseket a 12-es besorolás helyett a 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni. A kifogásolt műsorrészletek káros mintákat közvetítve a prostitúciót társadalmilag elfogadottként mutatták be, és durva, trágár trollkommenteket humorosan népszerűsítettek, amit a védendő fiatal korosztály nem tud még a helyén kezelni, megfelelően értelmezni. A Class FM-mel szemben a Médiatanács idén már háromszor állapított meg korhatár-besorolási jogsértést – áprilisban és májusban –, amelyek miatt összesen 1,75 millió forint bírságot kell fizetnie a rádiónak. A Médiatanács a Sláger FM Helló, Sláger! című műsorának január 5-ei, 7-ei és 18-ai adásai miatt összesen 150 ezer forint korhatárbesorolási bírságot szabott ki hivatalból indított eljárásában a rádió szolgáltatójára. A műsorszámok előtt nem tettek közzé korhatár-minősítést, tehát ez alapján a kisgyerekek számára is megfelelő témákról kellett volna szólnia a beszélgetéseknek. Ehelyett viszont olyan szexuális utalások hangzottak el, amelyeket csak az érettebb korosztályok tagjai tudnak megfelelően feldolgozni, ezért a műsort a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolnia a szolgáltatónak. A Médiatanács a jogkövetkezmények kiszabásakor minden esetben egyedileg mérlegeli az ügy összes körülményét, és a fokozatosság, arányosság és ismételtség figyelembe vételével állapítja meg a konkrét szankciókat.

A Médiatanács a reggeli műsorok korhatárbesorolási szabályoknak való megfelelését rendszeresen ellenőrzi. Jelenleg is folyamatban van két eljárás a Music FM Önindító műsorának két adása miatt, a múlt héten bírságban részesült a Tilos Rádió 7Térítő című műsora, a Sláger FM-re az említett e heti szankciót szabták ki, a Class FM-nek pedig a mostani döntéssel együtt összesen öt adás kapcsán kell bírságot fizetnie.

A Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán a Médiatanács alaki érvénytelenséget állapított meg a Debrecen Városi Televízió Kft. és a Daru Média Kft. ajánlatánál; a Kredit Holding Kft.-t hiánypótlásra kötelezte.