Vezetékes gyorsjelentés: júliusban meghaladta a 76 százalékot a nagysebességű előfizetések aránya

Közzétéve: 2020. szeptember 21.

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

2020. július végére a hagyományos telefonvonalon nyújtott szélessávú xDSL-internetszolgáltatás előfizetéseinek száma 621 ezerre csökkent. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók internet előfizetéseinek száma 1,309 millióra, az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott internetszolgáltatás előfizetéseinek száma pedig 929 ezerre emelkedett. A vizsgált hónapban a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 3,159 millióra nőtt.

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Telekom a piacvezető; piaci részesedése 38,2 százalék volt július végén. A második helyen a DIGI csoport (Digi Kft. és Invitel Zrt.) állt 23,1 százalékos, a harmadik helyen pedig a Vodafone 21,5 százalékos piaci részesedéssel. Ezen kívül több száz kisebb vállalkozás nyújt szolgáltatást a piacon, amelyek együttesen 17,3 százalékos piaci részesedést értek el.

A vezetékeshang-szolgáltatás tekintetében a teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos PSTN vonalak száma július végén 201 ezer volt. A kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 1,11 millióra, az IP-alapú hangcsatornák száma pedig 1,578 millióra csökkent az időszak végére. A hangcsatornák teljes piacra vonatkozó becsült értéke július végén 3,023 millióra csökkent.

Július végén a vezetékes hangszolgáltatások esetében – a teljes (becsült) piacot alapul véve – hangcsatorna szám alapján a legnagyobb, 47,9 százalékos piaci részesedéssel a Telekom rendelkezett. Második helyen a DIGI csoport állt 21,8 százalékkal, a harmadik helyen 21,7 százalékos részesedéssel a Vodafone szerepelt. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik, amelyek együttesen 8,6 százalékos részesedést értek el.

Júliusban a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,57 darab volt, a háztartások vezetékes telefon penetrációja, azaz az egyéni hangcsatornák számának és a háztartások számának aránya pedig 64,5 százalék. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 15 millió, IP-alapon 248 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 91 perc volt.

2020. július végéig az előfizetők – a szolgáltatóváltást megkönnyítő – számhordozhatóság keretében összesen 837 ezer földrajzi számot hordoztak.