Novotny Zoltán és Sarlós Péterné az NMHH idei díjazottjai

Közzétéve: 2020. október 21.

A média és a műsorszórás területén kiemelkedő teljesítmények díjazására alapított Goldmark Péter Károly-díjat idén a legendás sportriporter, Novotny Zoltán, valamint a Médiatanács titkárságának főosztályvezetője, Sarlós Péterné kapta. A színes televízió feltalálójáról elnevezett életműdíjat annak alapítója, Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke adta át az NMHH Ostrom utcai székházában október 21-én.

Karas Monika és Novotny Zoltán

A díjazottak bár egészen eltérő területen dolgoznak a médián belül, ami azonban közös bennük: az a kitartó maximalizmus – mondta méltató beszédében Karas Monika, az NMHH elnöke. „Az ember filozófiája nem szavakban fejezhető ki a legjobban, hanem a döntéseivel” – tette hozzá, Eleanor Rooseveltet idézve.

Az elnök kiemelte, hogy mindkét díjazott munkássága az állandóságot képviseli a folyamatosan változó körülmények közepette. Novotny Zoltán az elmúlt fél évszázad valamennyi nyári olimpiájáról tudósított – és bár ez alatt az ötven év alatt minden megváltozott, az ő jelenléte évről évre garanciát jelentett a magas szakmai színvonalra.

Novotny Zoltán

Ugyan reflektorfény és publicitás nélkül, de ugyanezt tette Sarlós Péterné is a maga hivatali szakterületén. Az NMHH jogelődjénél, az ORTT-nél kezdte pályáját, és mind a konvergens hatóság 2010-es létrejötte alatt, mind a Médiatanács tagcseréi közben az ő személye biztos szakmai hátteret jelentett a testület tagjai számára.

„Ezekben a rendkívüli időkben erre van a legnagyobb szükség” – foglalta össze Karas Monika.

Novotny Zoltán, a magyar sportújságírás meghatározó alakja. 1966 óta dolgozik a Magyar Rádióban, ahol közel másfél évtizedig vezette a sportosztályt, 1996 és 2003 között a Petőfi Rádió főszerkesztője is volt. 1968 óta valamennyi, összesen 13 nyári olimpiáról tudósított, huszonhét magyar aranyérem megszületéséről közvetítve.

Jelenleg a Sportvilág szerkesztő-műsorvezetője. Tizenhét évig vezette a Magyar Sportújságírók Szövetségét, amelynek jelenleg tiszteletbeli elnöke. Emellett beszédtanárként segíti a fiatalabb generáció fejlődését. Számtalan díj mellett kitüntették a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, a Magyar Arany Érdemkereszttel, a Közmédia Életműdíjjal, a Kodály-, a Táncsics-, a Szepesi-, a Knézy Jenő-, a Prima-díjjal és kétszeresen a MOB-médiadíjjal is.

Sarlós Péterné

Sarlós Péterné (született Bőcs Mária) immár 22 éve, 1998-ban csatlakozott az NMHH jogelődjéhez, az akkori ORTT-hez döntéselőkészítő munkatársként. 2010 óta vezeti a Médiatanács titkárságát, főosztályvezető-helyettesként, majd főosztályvezetőként. Kiemelkedő szerepe volt az ORTT 2010-es megszűnésével és a konvergens hatóság megszületésével járó átalakulás háttérmunkálataiban. Az általa vezetett titkárság az első Médiatanács-tagok kilencéves hivatali idejének lejártakor és az új testület fölállásakor is a folytonosság záloga volt. Azóta is kitűnő szaktudással biztosítja a testület, valamint az ahhoz tartozó Médiatudományi Intézet munkájához az adminisztratív és részben szakmai hátteret. 2002-ben Kiemelkedő szakmai munkáért-elismerést vehetett át, 2008-ban szakmai tanácsadó címet kapott.

Karas Monika és Sarlós Péterné

A Goldmark Péter Károly-díjat 2015 óta adományozhatja az NMHH elnöke olyan szakembereknek, akik a média területén, a műsorszórás és a médiaszolgáltatások fejlődéséért folytattak kimagasló színvonalú tevékenységet, valamint több évtizeden át végeztek kiemelkedő munkát.

A díj névadója Goldmark Péter Károly 1906-ben született Budapesten. Bécsi és berlini tanulmányok után 1933-tól Amerikába költözött, a CBS kereskedelmi televízió laborvezetője, majd igazgatója lett. 1940-ben alkotta meg az első színes tévét. Nevéhez fűződik a televízió orvosi alkalmazása, a gyomor- és bélrendszer vizsgálatára alkalmas minitévé, de a mikrobarázdás hanglemez és a sztereó lemezjátszó kifejlesztése is. Az ő színes mini tévékameráját használták az Apollo10 holdexpedícióban is. 1977-ben, halála évében megkapta a National Medal of Science-t, a tudományos munka legmagasabb amerikai elismerését.