Már bátrabban jelentek meg szponzorüzenetek a tévéműsorokban a járvány második hulláma alatt

Közzétéve: 2021. február 24.

Az előző időszakhoz képest 2020 második felében 7,4 százalékkal több – továbbra is legfőképp építőipari – támogatói szpot jelent meg az országos kereskedelmi televíziók műsoraiban, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott új tanulmányból. A grémium nyertest hirdetett egy nyíregyházi rádiós pályázaton, és elfogadta két másik vidéki frekvencia pályázati felhívásának tervezetét.

2020-ban is építőipari cégek voltak a tévéműsorok legaktívabb szponzorai

A televíziók támogatási gyakorlatáról készült legfrissebb – a testület által elfogadott – NMHH-tanulmány szerint a vizsgált csatornák műsoraiban 2020 második félévében 86 559 szponzorüzenet jelent meg, a szponzorcégek száma pedig 1915-re rúgott. A legnagyobb elérésű televíziók összesen 82 032 szpotot tettek közzé, közülük a TV2 vonultatta fel a legtöbbet (47 036), majd az RTL Klub (26 682) és a Duna TV (8314) következett a sorban. A koronavírus-járvány második hulláma felkészültebben érte a vállalkozásokat, ugyanis 2019 azonos időszakában 76 343 szponzorüzenettel jelentkeztek a minta állandó szereplői, 2020-ban pedig már 7,4 százalékkal több támogatói szpot volt. A legtöbbször – 3003 esetben – az Austrotherm Kft. jelent meg szponzorként, ezt követte a Baumit Kft. 2106 és a Velux Magyarország Kft. 2011 üzenettel, ami újból az építőipari cégek reklámdominanciáját mutatja, ugyanúgy, mint 2019 azonos időszakában. A legtöbb ilyen támogatói megjelenést a TV2 időjárás-jelentésében szerkesztették adásba (18 934), amit az RTL Klub Reggeli című adása (3871) és saját időjárás-jelentése (3247) követett. A reklám és a támogatás egyaránt kereskedelmi közlemény: előbbiben a reklámozó direkt módon fogyasztásra, igénybevételre ajánlhatja a termékét, szolgáltatását, utóbbiban viszont a reklám legfőbb, fogyasztásra ösztönző üzenete nem jelenhet meg, de a támogató cég a védjegyét, arculatát, tevékenységét népszerűsítheti.

A minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi televíziók – az RTL Klub, a TV2 –, valamint a közszolgálati Duna TV voltak, mellettük egy-egy hónapig helyet kapott a mintában az M1, az M4-Sport, az M5 országos vételkörzetű közszolgálati, illetve a Pesti TV, a Sláger TV és a TV4 kereskedelmi televízió is. A teljes tanulmány megtalálható az NMHH honlapján.

A Médiatanács elfogadott egy kutatást 2020 negyedik negyedévének internetes közönségmérési adatairól is, amely szerint a 15 év feletti magyar lakosok 72,35 százaléka internetezik. A kutatás rámutatott a generációk közötti számottevő internethasználati különbségekre is. A 15-24 év közötti Z-generáció, valamint a 25-40 év közötti Y-generáció 93,12 és 96,81 százalékban használja az internetet, míg az 57-75 éves Baby-boomereknek csak 52,81 százaléka. A tanulmány hamarosan olvasható lesz az NMHH honlapján.

Vidéki rádiós pályázatok és médiafelügyeleti döntések

A grémium e heti ülésén megállapította, hogy a Nyíregyháza 106,8 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárás nyertese a Médiahíd Kft. Elfogadta és pénteken teszi közzé honlapján a testület a Békéscsaba 91,8 MHz és az Eger 99,1 MHz helyi vételkörzetű frekvenciákra szóló közösségi jellegű használatra irányuló pályázati felhívások tervezetét. Hozzájárult a tanács, hogy a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit Kft. – két hónap halasztással – legkésőbb május 6-án kezdje meg médiaszolgáltatását a Sátoraljaújhely 104,9 MHz helyi frekvencián.

Figyelmeztette a tanács a Debrecen TV szolgáltatóját a jogszerű magatartásra, miután november elején az ÉPI-TECH magazin egyik adásában a műsort támogató, építőanyagokat forgalmazó cég termékeinek beszerzésére ösztönözte a nézőket, ez pedig jogszabályellenes.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.