Sálat kötnek, regényeket olvasnak, társasjátékoznak – ilyen a diákok élete a telefonhasználat korlátozása után az iskolákban
A diákok szerint elengedhetetlen, a tanárok szerint zavaró volt a mobiltelefon az iskolákban. Több országban is bevezettek már különböző mértékű intézkedéseket, ám itthon 2024-ben született meg a 245/2024. (VIII. 8.) kormányrendelet, amely iskolaidőben korlátozza a mobiltelefon-használatot az általános és középiskolás diákok számára. A szabályozás vegyes fogadtatásban részesült – de mit mutatnak az első év eredményei? Mit mondanak a kutatók? Hogyan élték meg ezt a korlátozást a tanárok és a diákok? A Médiamítoszok klubbeszélgetés-sorozat legutóbbi, 12. alkalmán erről beszélgetett prof. dr. Aczél Petra, a Médiatudományi Intézet kutatásvezetője moderálásával dr. Bartal Orsolya nevelésszociológus, a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum igazgatója, Fóris Alexandra pszichológus, az NMHH gyermekvédelmi elemzője, Szakos Enikő oktatáskutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Kar Fináczy Ernő Oktatáskutató Központ vezetője, illetve dr. Veszelszki Ágnes, a Médiatudományi Intézet kutatásvezető-helyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Kar dékánja.
A beszélgetés résztvevői: Szakos Enikő, dr. Veszelszki Ágnes, Fóris Alexandra, dr. Bartal Orsolya és prof. dr. Aczél Petra
Az egy éve bevezetett korlátozás nem csak a gyermekek életében hozott jelentős változást, de az intézmények házirendjét, infrastrukturális berendezkedését is ehhez mérten kellett kialakítani. A szabályozás bevezetésekor többen úgy vélték, a döntés megvalósítása a diákok, szülők és a tanárok részéről egyaránt komoly alkalmazkodást igényel. Szakos Enikő kiemelte, hogy több intézmény már 2024 előtt bevezetett korlátozásokat annak érdekében, hogy a tanórákon a diákok ne használjanak mobiltelefont – azonban a tanórák közötti szünetekre nem vonatkoztak az előírások. A kormányrendelet megalkotását az motiválta, hogy a diákok tudatos jelenlétét a tanórák mellett a szünetekben is növeljék, és a pedagógusok mellett a társaikra is jobban oda tudjanak figyelni.
Fóris Alexandra is indokoltnak látta a rendeletet, szerinte ez egyfajta pozitív megerősítés volt azoknak az intézményeknek, amelyek korábban bevezettek hasonló belső szabályokat. Hozzátette, a gyermekekben mindig is megvolt a kapcsolódási vágy: beszélgetni szerettek volna másokkal, kapcsolódni valakihez. Ez egy alapvető pszichológiai szükségletünk. Mint a pszichológus megjegyezte, barátokra nagy szükség van az iskolákban, és ezzel az intézkedéssel megteremtették annak az alapját, hogy a diákok igazi baráti kapcsolatokat tudjanak kialakítani – ám ehhez az ő hajlandóságuk is szükséges.
Bartal Orsolya a kormányrendelet gyakorlati megvalósítása kapcsán kifejtette, hogy a Bánki Donát Technikumban nem kellett nagy változásokat bevezetnie igazgatóként, hiszen már korábban belefogalmazták az iskolai házirendbe a mobiltelefonok korlátozását. Így a diákok és a szülők részéről sem tapasztaltak felháborodást. „Azt gondolom, hogy jelen vannak a gyerekek. Azt látjuk a folyosón, egy év után is, hogy olvasnak, a könyvtárban társasjátékoznak, sakkoznak, beszélgetnek – ami nagy szó” – emelte ki. Veszelszki Ágnes ehhez kapcsolódva megjegyezte, hogy manapság a telefon egyfajta státuszszimbólumként van jelen a fiatalok életében, ám a szabályozással megszűnt a telefon márkájával, modelljével kapcsolatos versengés.
A rendeletre reagálva gyakran felhozott ellenérv volt a közbeszédben, hogy a korlátozás és a tiltás nem jó döntés: hiszen digitális eszközök nélkül nem lehet digitális jártasságra nevelni a fiatalokat, illetve a gyermek nem tudja elérni a szülőt, ha valamilyen baj történne vele az iskolában. Veszelszki Ágnes erre reagálva kifejtette, hogy indokolt esetben az intézmények is kivételt tesznek, és ha egészségügyi vagy más komolyabb probléma merülne fel, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyermek elérje a szüleit. Továbbá fontos a nem mobiltelefonnal fejlesztett készségek erősítése az iskolákban. A kutató több, hasonló korlátozások bevezetése kapcsán végzett nemzetközi kutatást idézett, mikor elmondta, hogy a diákok tanulási hatékonysága a korlátozások bevezetését követő első évben kis mértékben, ám kiszámítható módon javult. Szakos Enikő azonban kiemelte, több pedagógus és szülő is beszámolt arról, hogy az első hónapokban sokkal többet használták a telefonjukat a diákok a szabadidejükben és otthon, hiszen az iskolában ezt már nem tehették meg. Fóris Alexandra hozzátette, hogy a kutatások azt mutatják, nem csökkent egy év alatt a fiatalok képernyőideje – ami a 16–20 éves korosztálynál átlagosan 5,4 óra naponta.
Aczél Petra arról is kérdezte a szakértőket, milyen változások láthatók a tanórákon. Szakos Enikő elmondta, hogy a mobiltelefon zavaró tényezőként volt eddig jelen: az értesítések hangja, a véletlenül megszólaló telefon nemcsak a tulajdonosát, hanem a társait is zavarta a koncentrációban. Veszelszki Ágnes ehhez kapcsolódóan egy kutatási eredményre hívta fel a figyelmet: ha valakit kizökkentenek egy koncentrációt igénylő feladatból, a figyelme húsz perc múlva tud csak visszaállni a korábbi szintre – így a korlátozások után a diákok nagyobb figyelemmel és koncentráltabban tudnak jelen lenni a tanórákon. Bartal Orsolya elmondta, hogy a diákok megértették a szabályokat, követik is azokat, és az így bekövetkező változások a tanórák mellett a szünetekben is láthatóak. Van olyan diák, aki az iskolai szünetben sálat köt, van, aki vastag regényt olvas, és többen a könyvtárba járnak társasjátékozni egymással. Az igazgató kiemelte, hogy komoly problémák nem merültek fel, és a bántalmazások száma sem növekedett ez idő alatt. Bár a tanárok digitáliseszköz-használatára nem tér ki a házirendjük, fontosnak tartják, hogy példát mutassanak a diákoknak, így ők sem használják ezeket tanórán. Más országokban azonban már megjelentek tanárokra vonatkozó korlátozások is. Veszelszki Ágnes elmondta, hogy Indiában 2005 óta tiltják a diákok mobiltelefon-használatát az iskolákban, és 2019-ben az intézkedést kiegészítették azzal, hogy a pedagógusok sem használhatják az okostelefonokat az iskola területén.
Aczél Petra rámutatott, hogy a kutatások szerint az oktatás akkor a leghatékonyabb, ha egy mentor egyetlen diákkal foglalkozik – és ezt a személyre szabott oktatást a mesterséges intelligencia tudja a legjobban biztosítani. Veszelszki Ágnes azonban kiemelte, hogy ehhez a diákok részéről kell egyfajta belső motiváció is, illetve tudniuk kell kérdéseket feltenni. A kommunikációkutató szerint az iskolát nem tudja az MI lecserélni, hiszen az iskola nem csak arról szól, hogy tölcsérrel tudást töltünk a diákok fejébe, és megfelelő kérdésekre a tanár megfelelő válaszokat ad. Az iskolai közösség megtanít ugyanis közösségben létezni, másokkal együttműködni, konfliktust kezelni, visszajelzést adni és fogadni, barátkozni – aminek átadására az MI nem képes. Fóris Alexandra ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy kutatások szerint a 12–16 évesek nem tudják még elképzelni, hogy egy MI-robot helyettesítse a tanárokat – főként azért, mert leginkább a humort hiányolnák. Szakos Enikő pedig megfogalmazta, hogy a korlátozások ellenére nem eszközmentesek az iskolák, és ha az MI oktatásáról van szó, annak megtanulásához, hogy hogyan integráljuk a mindennapjainkba, nem a mobiltelefon az egyetlen alkalmas eszköz. Az oktatáskutató kiemelte, hogy elsősorban a szórakozásra tervezett eszközök használatát korlátozza a rendelet, így a különféle digitális készségeket is el lehet sajátítani az iskolákban. Bartal Orsolya hozzátette, hogy a digitális készségek fejlesztése a tanórákon most sokkal tudatosabb.
A szülőkre vonatkozóan Veszelszki Ágnes megfogalmazta, hogy bár nincsenek statisztikai adatok azzal kapcsolatban, hogyan fogadták a rendeletet, sok anekdotikus vélemény szerint inkább támogatják a korlátozást. Szakos Enikő szerint a szülők, bár eleinte aggódtak a gyermekeikért, később ez az aggodalom normalizálódott, és a gyermekeknek is jót tett, hogy nem tartották iskolai munkanap közben folyamatosan a kapcsolatot a szüleikkel. A családi nevelés, a szülők hozzáállása sokat számított a korlátozás bevezetésekor. Azok a diákok ugyanis, akiknél otthon is megjelentek a képernyőmentes idők, rugalmasabban tudtak reagálni erre, mint azok, ahol a szülő támogatta vagy jóváhagyta a gyermeke eszközhasználatát. Ahogy Aczél Petra megfogalmazta, „mindent meghatároz a szülőnek a médiához való hozzáállása”.
Felmerült az a kérdés is, hogy vajon mennyire védi meg a fiatalokat az online zaklatástól ez az intézkedés. Veszelszki Ágnes kiemelte, hogy eszköz nélkül nem készülhetnek olyan kép-, videó- vagy hangfelvételek az iskolákban, amelyek visszaélésre adhatnának okot, így csökkenhet az online zaklatás előfordulása. Fóris Alexandra szerint a gyerekek gyakran az iskolán kívül, maguk osztanak meg olyan képeket, videókat, amelyekkel mások visszaélhetnek – így az online zaklatás nem csökkent jelentősen.
A beszélgetés végén Bartal Orsolya elmondta, hogyan zajlik a telefonok leadásának folyamata a gyakorlatban. A diákok személyesen teszik bele a dobozba, majd ugyanígy veszik át a tanítás végén. Eddig nem sérült meg egyetlen eszköz sem, de ha ez megtörténne, az iskolának kell vállalnia a felelősséget. Az azonban többször előfordult, hogy diákok már nem működő, régi telefont adtak le, amelyet előtte a szüleiktől kértek el – viszont ennek ellenére nem szegték meg a korlátozást, napközben nem használták a telefonjukat az iskolákban.
A szakértők végül a saját okostelefon-korlátozási taktikáikat osztották meg: míg Veszelszki Ágnes lenémítja a telefonját, Bartal Orsolya a levelezéseit nézi korlátozottan. Szakos Enikő és Fóris Alexandra pedig kikapcsolják éjszakára az értesítéseket, és tudatosan követik a képernyőidejüket. Erre reagálva Aczél Petra úgy búcsúzott el a résztvevőktől, hogy reméli, mindenki meghozza majd a saját 245/2024. rendeletét az életében.
