Építészettel és közlekedéssel foglalkozó gyerekbarát honlapok kaptak elismerést
nullA biztonságosabb internet napján, február 11-én osztották ki Budapesten a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2013 verseny díjait, amivel a 6-12 év közötti korosztályt megcélzó minőségi online tartalmakat honorálták. A Vass Ágnes Médiatanács-tag elnökletével megalakult hattagú zsűri döntése alapján a legjobb szakmabeli induló a Traff Park, a legjobb nem szakmabeli jelentkező a Ludbriko lett.
A Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj célja, hogy a gyermekek javát, fejlesztését szolgáló online tartalmak létrejöttét ösztönözze. A 2013-ban már második alkalommal meghirdetett verseny első helyét a szakmabeli kategóriában a Traff Park közlekedési honlap érdemelte ki, második az Okos Doboz tanulássegítő weboldal, harmadik díjazott egy honismereti játékoldal, a Rókakalandozó lett. Különdíjban részesült a zaklatások kezelésében segítő Unicef Helpapp szolgáltatása is. A nem szakmabeli indulók között az első helyen a Ludbriko építészeti és dizájnhonlap végzett, amelyet a Versike játékos verstanító portál és a magyar zenéket, meséket közreadó, kreativitásfejlesztő Momó Rádió honlapja követett.
Vass Ágnes (j) a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj egyik nyertesével
A díjakat Vass Ágnes, a zsűri elnöke, az NMHH Médiatanácsának tagja és György László, a Symantec magyarországi képviseletének vezetője adta át. Vass Ágnes az eredményhirdetést megelőzően összefoglaló beszédében kihangsúlyozta: „a felelős szerkesztői magatartás elengedhetetlen kötelessége és át nem ruházható felelőssége minden online tartalomszolgáltatónak. Gyermekeink káros tartalmaktól való védelme viszont csak akkor lehet eredményes, ha kreatívan kíváncsiságot ébresztő, ízléses grafikába csomagolt, értékes és értékteremtő tartalmat kínálunk cserébe”. Ennek felelnek meg a most díjazott honlapok, amelyeket értékeléskor három fő szempont szerint vizsgált a zsűri: a célcsoport és a korosztályi jellegzetességek, a vonzó tartalom és a felhasználhatóság szerint.
A zsűri tagja között tudhatta továbbá Cseh Gabriellát, a Facebook kelet-közép-európai szabályozási vezetőjét, Dr. Krasznay Csabát, a HP IT biztonságtechnikai szakértőjét, Pelles Péter UX (user experience – felhasználói élmény)-specialistát, Ságvári Bence szociológust, az internet, média és telekommunikáció területén kutatással és tanácsadással foglalkozó ITHAKA Kft. ügyvezetőjét és Teasdale Haroldot, a Symantec Magyarország területi igazgatóját.
A biztonságosabb internet napot tíz éve rendezik meg minden évben február második keddjén ma már a világ több mint 100 országában. Informatikai vállalatok és civil szervezetek fognak össze, hogy felhívják a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira. Idén a program közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk feladata, hogy az internetet jobb hellyé tegyük egymás számára. A kezdeményezés hazai konzorciumvezetője, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a HP Magyarország támogatásával kerekasztal-beszélgetést szervezett, amelyen az ipar képviselői, döntéshozók, rendőrség, civil és állami szervezetek, pedagógusok, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vettek részt.