Hat játékfilm, tizenöt kisjátékfilm támogatásáról, valamint húsz helyi, körzeti tévé, rádió műszaki fejlesztéséről döntött a Médiatanács

Közzétéve: 2015. május 29.

null

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a testület legutóbbi ülésén összesen közel 675 millió forintot ítélt oda a Magyar Média Mecenatúra program tévéjátékfilmes Fehér György- és a kisjátékfilmes Huszárik Zoltán-pályázatán. A jövőre esedékes ’56-os évforduló kapcsán a tanács több, a korszakkal foglalkozó alkotásnak, a Duna TV-n és a TV2-n bemutatandó tervét is támogatta. A grémium emellett 17 vidéki helyi, körzeti tévé és rádió, valamint 3 fővárosi médiaszolgáltató – a Hegyvidék Televízió, az Inforádió és a Klubrádió – műszaki fejlesztési pályázatát támogatta, összesen 55 millió forinttal. A Médiatanács döntött arról is, hogy 500 ezer forinttal járó különdíjat ajánl fel a szeptemberben megrendezendő XV. Lakitelki Filmszemle Művelődés kategóriájában.

Hat új tévéjáték készülhet bő egy éven belül

A Médiatanács eheti ülésén, a Magyar Média Mecenatúra programon belül, a 2015-ös Fehér György-pályázat keretében hat tévéjáték elkészüléséhez járult hozzá anyagilag, összesen 597,3 millió forint értékben. A támogatásnak köszönhetően Köbli Norbert, A berni követ forgatókönyvírójának újabb írásából Kovács István rendezi a Szürke senkik című filmet, amely egy I. világháborús történet egy magyar-osztrák-román felderítőcsapat öngyilkos küldetéséről. Gárdos Péter A Pajtás: a Párt hajója című filmje 1954-ben játszódik a Balatonon, megtörtént eset alapján. A Rákosi Mátyásról elnevezett hajó balesetet szenvedett, rengeteg gyermek odaveszett, és ennek igaz történetét évtizedekig titkolták. Almási Réka rendezésében a Tranzit idő című alkotásban egy szívinfarktusnak hitt állapotban lévő férfi néz szembe múltjával, hibáival. A Vitézy László rendezésében készülő A teremtő háta mögött című film Sinka István Fekete bojtár vallomásai című regényének és Móricz Zsigmond Barbárok című novellájának összeillesztése. Pajer Róbert Magyar Fátum – A király halála című műve – a tervek szerint – II. Lajos királyunk halálát dolgozza fel látványosan, hitelesen. Bicskei Zoltán Álom hava című filmje 1680 telén játszódik majd szimbolikus szereplőkkel: a Lánnyal, a Deákkal, a Félszeművel, a Sántával, az Öreggel. A filmeket 2016. szeptember végéig készítik el az alkotók.

Kisfilm-támogatások: történetek a II. világháborútól kezdve az ötvenes és nyolcvanas éveken át napjainkig

A testület 15 kisjáték- és kísérleti filmet támogatott a 2015-ös Huszárik Zoltán-pályázaton, összesen 75,4 millió forinttal, köztük egy határon túli alkotást is: Bálint Arthur vajdasági rendező filmjét, a Kötelék, avagy a rab és a börtönőr című művét, amely egy tragikus házastársi dráma kibontakozását mutatja be, egy hajléktalan férj és a róla gondoskodó feleség között. A TV2 két támogatott film bemutatását is vállalta szándéknyilatkozattal: a Szabó Virág rendezésében Tóth Krisztina novellájából készülő Wellness című alkotást, amely két nyugdíjas hölgy kapcsolatáról szól, és Novák Emil filmjét, a Cinematographer című, önéletrajzi ihletésű fausti történetet. 13 másik film bemutatója a Duna TV-n lesz, köztük Spáh Dávid Plattensee című műve, amely a nyolcvanas években a zánkai úttörővárosban játszódik, egy kelet-német fiú szökését állítva a középpontba. Szintén 80-as évekbeli balatoni történet a Záridő, amelyben egy fényképezőgép csodás képességeinek következtében el- és előtűnik néhány szereplő. A II. világháború végének egy jellemző, megrendítő epizódját jeleníti meg Szabó Simon a Bögre című alkotásában, amely egy erőltetett menet tagjainak adott segítségnyújtás kihatásait villantja fel.

Dramatizált riportfilm készül Krasznai Béla, a Recski Szövetség elnökének megrázó élményeiről Egerek és emberek címmel. A lányöltöző című kisfilm pedig egy gyerekkori fiúbarátság viszontagságos történetét meséli el 1959 őszén Budapesten. Az ötvenes évek végének korszellemét idézi fel A répa című film, amely a szovjet mezőgazdasági munkás, Andrej véres kalandját mutatja be a szántón lelt óriászöldség kapcsán. Igaz történetet dolgoz fel az Uchebnik című kisfilm, amelyben ’56 novemberének elején, egy falusi általános iskolában vizsgálódik az orosztanár az ügyben, hogy több gyerek elégette az oroszkönyvét. Bosnyák Viktória A szomorú kacagány kisjátékfilmje elsősorban a fiatal közönséget célozza meg, a képzeletbeli kacabajkagyerekek történetével, akiknek a fején virágok nőnek. Koncz Teréz rendező egy örökbefogadás bonyodalmait mutatja be A levelek című filmjében, Az átalakítás folyamatban című filmben pedig egy nyugdíjas hölgy kezd új életet plasztikai műtétek és online randizás segítségével. Szakonyi Noémi Veronika egy falusi disznóvágás apropóján kirobbant párkapcsolati, életszemléleti konfliktusról készít filmet, A kötőtű című alkotás pedig egy mélyszegénységben tengődő falusi nagycsaládban élő hatéves, fogyatékkal élő kisfiú mindennapjairól szól.

Az alkotásoknak 2016 júliusáig kell elkészülniük, a nyertes pályázóknak vállalniuk kell, hogy filmjüket másfél éven belül nevezik egy hazai vagy nemzetközi fesztiválra is.

A Médiatanács különdíjat ajánl fel a XV. Lakitelki Filmszemlén

A Médiatanács támogatja a 2015. szeptember 21–23. között megrendezendő XV. Lakitelki Filmszemlét. A Művelődés kategóriában 500 ezer forinttal járó különdíjat ajánl fel. A 2015. augusztus 10-ig beérkező pályamunkákat szeptember elején előzsűri értékeli, majd a továbbjutott alkotások közül Sára Sándor, Kossuth-díjas filmrendező elnökletével működő szakmai zsűri választja ki a nyertes alkotásokat. Az idei filmszemlét Gaál István Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, fényképész, operatőr tiszteletére rendezik meg a Dunaversitas Egyesület, a gödöllői Szent István Egyetem és a Népfőiskola Alapítvány szervezésében.

Húsz közösségi tévé és rádió nyert a műszaki fejlesztést célzó pályázat első fordulójában; közösségi médiaszolgáltatásként ismerte el a Médiatanács a Füred TV-t

A Médiatanács a közösségi rádiók és televíziók műszaki fejlesztését szolgáló pályázat első fordulójában húsz médiaszolgáltató számára nyújtott pénzügyi támogatást, összesen 55,2 millió forint értékben. A fővárosiak közül a három szolgáltató: a Hegyvidék Televízió, az Inforádió és a Klubrádió pályázott sikerrel. A vidéki tévék közül tizenketten váltak kezdvezményezetté: a bólyi, a nagykállói, a kiskőrösi, a kisteleki, a mohácsi, a mezőtúri, a tahitótfalui Danubia televízió, a dunaharaszti KiSDuNa TV, a békéscsabai Körös Televízió, a Tatai Televízió és a Körzeti Televízió Tata, valamint a kaposvári székhelyű Somogy Televízió. A vidéki rádiók közül öten nyertek: a mezőtúri Pont Rádió, a gyomaendrődi Rádió Sun, a debreceni és a miskolci Európa Rádió, valamint a székesfehérvári Alpha Rádió.

A Médiatanács döntött arról, hogy a balatonfüredi székhelyű Füred TV-t közösségi médiaszolgáltatásként ismeri el. A médiaszolgáltató, a „Füred Stúdió” Televíziós Kft. maradéktalanul teljesít minden, az elismeréshez szükséges törvényi feltételt, többek között heti műsoridejének több mint kétharmadában közszolgálati célokat szolgáló műsorszámokat szolgáltat, így a testület a médiatörvény alapján mentesíti a televízió szolgáltatóját a médiaszolgáltatási díj megfizetése alól.