Az ORTT 1997 májusa óta regisztrálja a közszolgálati és kereskedelmi műsorszolgáltatók legfontosabb hír- és tájékoztató műsorait. A vizsgálatok tehát nem a műsorfolyam egészét érintik, hanem ennek egy jól körülhatárolt szegmensére korlátozódnak. Az elemzések során elsősorban a pártpolitikai kötődéssel rendelkező szereplők előfordulását, médiamegjelenését követjük figyelemmel.

A hír- és tájékoztató műsorok mind funkciójában, mind formailag jól elválnak a szórakozási, ismeretszerzési, kulturális és egyéb szükségletek kielégítését szolgáló műsortípusoktól. A hír- és tájékoztató műsorokkal kapcsolatos követelményeket a szakirodalom a közlés négy fontosabb aspektusához köti:

• a műsorfolyam egészében elfoglalt helyhez,
• a műsor tényközlő jellegéhez,
• a műsor által megvalósított szelekcióhoz
• a tények és a potenciális szereplők sokaságából és a műsor formai jegyeihez.

E követelmények közül a legtöbb vitát a tények szelektálásának mikéntje okozza. A hírműsorok jellegzetessége, hogy nem csupán közzéteszik a közönség számára a tényeket, hanem előzetesen különféle szempontok szerint szelektálnak közülük. Azaz nem minden megtörtént eseményből lesz hír, a közfigyelemre vágyók nem mindegyike kap lehetőséget a médián keresztüli megjelenésre, az álláspontok, vélemények sokaságából nem mindegyik jut médianyilvánossághoz. A különféle események, témák, szereplők, vélemények kiválogatása és nyilvánosságra hozása a műsorszolgáltatók felelőssége.

A kiegyensúlyozottságnak a médiatörvény számos pontján hangsúlyosan megfogalmazódó kívánalma szorosan kapcsolódik a sokféleség, a sokszínűség, a sokoldalúság követelményéhez. A hír- és tájékoztató műsorokra vonatkoztatva azt mondja ki, hogy minden olyan területen és minden olyan ügyben, különösen a vitatottakban, ahol többféle irányzat létezik, az ütköző álláspontoknak bizonyos méltányos arányokat tükröző megszólalási lehetőséget kell biztosítani. Bár a kiegyensúlyozottság első pillantásra könnyen értelmezhető és betartható elvárásnak tűnik, gyakorlati megvalósítása már nehézkesebb. Például: mit tegyen a szerkesztő, ha valamilyen vitatott ügyben az egyik érintett fél nem érhető el, vagy nem kíván nyilatkozni, esetleg távollétében emlegetik? Miként biztosítható, hogy egy műsorban az egyik fél ne beszélje túl a többieket? Milyen hosszúságú megnyilatkozások egyenlítik ki egymást? Miképpen befolyásolja a kiegyensúlyozottságot, hogy egy műsorban ki kap először, és ki utoljára megszólalási lehetőséget? Meg kell-e követelni az egy-egy műsoron belüli teljes körű kiegyensúlyozottságot, vagy ennek a követelménynek is inkább csak a műsorfolyam egészében kell érvényesülnie? És mi számít jobban a kiegyensúlyozottság érvényesülésének értékelésében: a médiaszereplések gyakorisága vagy hossza? Összevethető-e egyáltalán a megnyilatkozások gyakorisága és hosszúsága?

A kiegyensúlyozottsággal kapcsolatban mind a műsorkészítők, mind a hatékony médiabeli megjelenésre vágyó közszereplők, mind a közszolgálatiság követelményeit számon kérni hivatott intézmények számára az a legfontosabb kérdés, hogy az egymással versengő politikai-társadalmi szereplők médiamegjelenésében melyek a médiabeli előfordulásoknak azok a gyakoriságban, hosszúságban és egyéb mutatókban mért arányai, amelyeket kiegyensúlyozottnak lehet minősíteni. A hírműsorok politikai kiegyensúlyozottságában további problémát jelent az a körülmény, hogy a parlamenti demokráciák legfőbb politikai “hírcsinálói”, így az államfő, a miniszterelnök, a kormány és tagjai többnyire nemcsak ezeket a döntéshozói pozíciókat és szerepeket reprezentálják, hanem pártokat is, hiszen például a kormányfő, a miniszterek és politikai államtitkárok gyakran közismerten pártjuknak is vezető tisztségviselői.