Igazságháborúk

Közzétéve: 2023. március 14.

Értékrendbeli választás, hogy egy adott állam, jogrendszer hol húzza meg a szólásszabadság határait – mondta Koltay András az Igazságháborúk II. című konferencián. Az Alapjogokért Központ és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség által szervezett rendezvényen az NMHH elnöke kiemelte: az emberi méltóság védelme a médiával szemben a médiaszabályozás egyik kiemelt feladata.

Az NMHH elnöke úgy fogalmazott: „az emberi méltóság meghatározása a médiában problematikusnak, bizonytalan körvonalúnak tűnhet; olyannak, ami önkényes jogalkalmazásra ad módot. Valójában azonban nem ez a helyzet, mert a jogrendszer több mint harminc éve értelmezi az emberi méltóság fogalmát”.

Koltay András az Igazságháborúk II. című konferencián

Koltay András az Igazságháborúk II. című konferencián

Az NMHH joggyakorlatában négy csoportra osztja a méltóságot sértő tartalmakat. Az első a gyermekek szereplésével készült méltóságsértő tartalmak. A második a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévők öncélú bemutatása. A harmadik, amikor társadalmi csoportok védelmében jár el a Hatóság, a negyedik pedig, amikor egy műsorszám koncepciója, üzenete olyan, ami sérti az emberi méltóságot. Ez utóbbi kategóriába tartoznak a valóságshow-k, és a vetélkedők egy része. Koltay András két friss ügyet is említett: az egyik a „Celeb vagyok, ments ki innen!” című műsor, amelyben egy kolumbiai kisfiú került méltatlan helyzetbe, a másik pedig a „Való Világ” 11-es szériája. A Hatóság mind a két műsorszám miatt jogsértést állapított meg. Az RTL Kettő azonban luxemburgi joghatóság alatt áll, az ottani médiahatóság is meg fogja ítélni a csatornán látható jeleneteket.

A konferencián beszédet mondott – többek között – Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója, valamint Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is.