Országos hálózattá bővíti a Bűvösvölgyet az NMHH

Debrecenben nyílik meg jövőre az első vidéki médiaértés-oktató központ

Közzétéve: 2015. november 13.

null

A budapesti Bűvösvölgy sikerére alapozva országszerte összesen hat, azaz három-három megyénként egy-egy vidéki médiértés-oktató központot tervez megnyitni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a jövő évtől kezdődően fokozatosan – jelentette be ma Karas Monika, a hatóság elnöke. Közülük elsőként a hatóság debreceni, majd később pécsi telephelyén lesznek elérhetőek a foglalkozások, ahol hírközlési tematikával is bővülni fog a kínálat.

A vidéki központok létrehozásának célja, hogy magyarországi településeken élő gyerekek kevesebb idő alatt, kényelmesebben és kisebb szervezési munka árán érhessék el mindazokat a foglalkozásokat, amelyekhez egyébként a budapesti intézménybe kellene elutazniuk. Új elemként, a média- és hírközlési konvergencia jegyében hírközlési ismereteiket is bővíthetik majd ezekben a központokban.

A hatóság Magyarország második médiaértés-oktató központját Debrecenben, az NMHH telephelyén erre kifejezetten alkalmas hatósági épületekben fogja kialakítani jövőre. Az NMHH távlati célja, hogy 3-3 megyénként létrehozzon egy-egy központot, ami lehetővé teszi majd, hogy minél jobban eleget tudjon tenni annak a tapasztalhatóan nagy igénynek, ami ezekre a foglalkozásokra mutatkozik, valamint hogy tehermentesítse a budapesti központot. A következő helyszín várhatóan Pécs lesz.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság másfél éve működő fővárosi oktatóközpontja, a Hűvösvölgyi úton található Bűvösvölgy egyedülállóan komplex módon, játékosan és interaktívan tanítja a 9-16 év közötti gyerekeket a média tudatos és biztonságos használatára. Az intézmény munkatársai a megnyitás óta 8200 gyereket láttak vendégül, akik közül mintegy kétezren hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek voltak. Bűvösvölgy az egész országból, eddig 100 településről, és a regionális esélyegyenlőséget megtartva fogadott iskolai csoportokat.

Népszerűségét jelzi, hogy az előjegyzési lehetőségek hamar betelnek: legutóbb az online jelentkezési felület megnyitásától számított másfél órán belül már nem volt szabad hely a felajánlott következő három hónapra. Az intézmény nemcsak a gyerekek médiatudatosságát, hanem nevelőik munkáját is fejleszti. Az NMHH a szeptemberben kiadott oktatócsomagjában (amely online ingyenesen bárki számára elérhetők) szakkönyveket, munkafüzeteket, videókat és egy tájékoztató kiadványt is letölthetővé tett, illetve célzott csomagokban nyomtatott formában is eljuttatott minden általános és középiskolába.

A központok működésével és a kiadványok megjelentetésével az NMHH arra törekszik, hogy a magyar gyerekek, függetlenül attól, hol élnek vagy milyen iskolába járnak, lehetőséget kapjanak arra, hogy a veszélyeket elkerülve éljenek a 21. századi modern technológia előnyeivel. Az NMHH az újonnan megnyíló oktatóközpontokkal olyan útravalót kíván adni számukra, amelyet egész életükben magukkal hordozhatnak és eredményesen használhatnak.