Az NMHH Médiatanácsa elfogadta jövő évi piacfelügyeleti tervét

Közzétéve: 2015. december 4.

null

A műsormonitoring és a korhatár-besorolási szabályok betartásának vizsgálata áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2016-ra vonatkozó piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervének középpontjában, amelyet eheti ülésén fogadott el a testület. Döntés született rádiós műsorokban elhangzott vélemények kapcsán érkezett kérelmek elutasításáról is.

Elfogadta és a www.nmhh.hu honlapon már közzétette a Médiatanács eheti ülésén a jövő évi piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervét, amely a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is a rendszeresen végzett feladatokra fókuszál a hatóság saját fejlesztésű, külföldön is sikeres IRIS monitoringrendszerével. A műsorfelügyelet terén folytatódnak a mintavételes vizsgálatok: a legnagyobb országos médiaszolgáltatók közül sorsolással napi egy televízió vagy rádió három műsoróráját ellenőrzik, és több mint hatvanféle szempont alapján vizsgálják a médiaszabályok teljesülését. A helyi, körzeti és az egyéb országos vételkörzetű médiaszolgáltatók esetében két műsoróra kontrollját végzik el, míg közösségi médiumok mindegyikénél kétévente egy-egy műsorhetet monitoroznak. Rendszeresen, a szoftver segítségével szűrik a túl hangos reklámok hangerő-kiugrásait is, emellett ellenőrzik a hírműsorok előírt időtartamának, a bűnügyi bulvárhírek, a műsorok hallási fogyatékkal élők számára készített feliratozásának, valamint az idegennyelv-tanulást elősegítő, eredeti nyelven közreadott filmalkotások arányának teljesülését is a médiatörvény előírásainak megfelelően. A televízió- és rádióreklámokra, kereskedelmi közleményekre vonatkozó szabályok érvényesülésének vizsgálatát is a szoftveres mérések könnyítik meg 96-féle szempont szerint. Külön hangsúlyt kap a korhatár-besorolási rendelkezések betartásának ellenőrzése a kiskorúak védelmében, ezt a külföldi joghatóságú médiaszolgáltatók (FEM+, Viasat3, Viasat6, Film+, AXN, Cool, RTL II, Super TV2, PRO4 és Sorozat+) esetében is figyelemmel kíséri a Médiatanács. A terv szerint a nők médiareprezentációja is külön elemzési témakör lesz 2016-ban.

A Médiatanács nem indít eljárást annak az országgyűlési képviselői bejelentésnek nyomán, amely Földi Lászlónak a Kossuth Rádió egyik októberi adásában Angela Merkellel kapcsolatban elhangzott, a nőket degradáló kijelentését kifogásolta. A grémium megállapította, hogy a szóban forgó műsorrész a szólásszabadság tartalmi tűrésküszöbét nem lépte át. Novemberi döntéséhez hasonlóan a Médiatanács határozott arról is, hogy hatáskör és illetékesség hiányában nem jogosult érdemi vizsgálatra az MTI hírközzétételi gyakorlatát sérelmező bejelentés alapján.