A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon mutatkozik be a Magyar Média Mecenatúra

Közzétéve: 2013. május 2.

null

Tizenegyeik alkalommal rendezik meg júniusban a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, amelyen idén a szervezők kérésére a Magyar Média Mecenatúra programja is bemutatkozik - közölte Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja az MTI-vel kedden.

[MTI-hír]

A június 19. és 23. között tartandó, a nemzetközileg is elismert szakmai szemlén minden évben a jelentős magyarországi gyökerekkel rendelkező műfaj művészei és legújabb alkotásai mutatkoznak be - ismertette. Kollarik Tamás elmondta, hogy az animációs filmek támogatása a médiatanács számára is kiemelten fontos, éppen ezért a testület idén 50 százalékkal, 180 millió forintra emelte a Macskássy Gyula pályázat keretét. A tanács döntött arról is, hogy az animációs filmesek terveikkel indulhatnak az Egri Lajos forgatókönyvírást és filmterv-fejlesztést támogató pályázaton is.

A testület filmes támogatási tevékenysége lehetőséget biztosít az animációs szakma megújulására - közölte Kollarik Tamás, hozzátéve, hogy a Magyar Média Mecenatúra elmúlt kétéves programjának köszönhetően 25 alkotó összesen 220 millió forintból készítheti el animációs filmjeit. Az animációs szakma elismertségének, közönségének növelése szempontjából a tanács kiemelten fontosnak tartja a Magyar Média Mecenatúra program bemutatkozását a fesztiválon - hangsúlyozta a program felelős koordinátora. Az idei fesztiválon a médiatanács hozzájárul a Gyerekzsűri által megszavazott díjhoz is, emellett a helyszínen képviseli magát egy szakmai beszélgetésen, amelynek témája: Korhatárkarikák az animációs filmekben és a Magyar Média Mecenatúra program Macskássy Gyula animációs pályázatának eredményei.

"A médiatanács közérdeknek megfelelő kiemelt célja a Magyar Média Mecenatúra program elindításával, hogy kiemelkedő, színvonalas, tartalmas kulturális értéket hordozó nem egész estés műfajú alkotásokat támogasson, amelyek a nézők minél szélesebb rétegéhez juthatnak el" - mondta Kollarik Tamás. A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválhoz hasonló seregszemléken bemutatott magas színvonalú művek szintén értékes médiatartalommá válhatnak - fűzte hozzá.