A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra

Közzétéve: 2012. május 22.

null

A Médiatanács a nem egész estés filmek gyártását és a médiaszolgáltatók működését szolgáló új támogatási rendszerét, a Magyar Média Mecenatúra programot kedden, az Uránia Kávézóban mutatta be a filmes szakma képviselőinek.

A nem egész estés műfajok 2012. évi támogatására vonatkozó pályázati kiírásoknak köszönhetően az alkotók idén még több támogatáshoz juthatnak.

A Médiatanács és a pályázatok szakmai háttérfeladatait elvégző bíráló bizottságok első pályázati tapasztalatainak, valamint a konzultációk során született javaslatok és filmszakmai észrevételek figyelembevételével meghirdetett Magyar Média Mecenatúra programmal a pályázati folyamat még egyszerűbbé és tervezhetőbbé vált.

Változás a korábbiakhoz képest, hogy nőtt a filmek készítésére fordítható keretösszeg. A tavalyi 446 millió forintnyi támogatás idén 200 millió forinttal lesz több, így összesen 645 millió forintból készülhetnek el a filmes alkotások. Újdonság az is, hogy a tavalyi egy forduló helyett, idén három alkalommal is adhatnak be pályázatot a filmkészítők.

Az új rendszernek köszönhetően a jövőben az alkotókra kisebb anyagi teher hárul, ugyanis a Médiatanács közel 50 százalékkal csökkentette a kötelező pályázati díjak mértékét. A határon túli pályázók adminisztrációs terhein könnyít, hogy mostantól elektronikusan intézhetik ügyeiket. Az online beadási rendszer a tervek szerint 2013-ban lesz elérhető a teljes pályázói kör számára.

A Magyar Média Mecenatúra program célja a sokszínű és kiemelkedő színvonalú pályamunkák támogatása, emellett fontos, hogy minél több nézőhöz juthassanak el az elkészült műsorszámok. Az új pályázati rendszer ezért lehetővé teszi, hogy a médiaszolgáltatók korábbinál szélesebb köre mutathassa be azokat.

A Médiatanács a tartalmi újítások mellett a forma megújulásáról is döntött: az ismeretterjesztő filmes pályázatokat a Kossuth-díjas rendezőről, Kollányi Ágostonról, a dokumentumfilmeseket a Balázs Béla-díjas rendező Ember Juditról, az animációs filmeseket pedig a szintén Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező Macskássy Gyuláról nevezték el. A pályázatokon a dokumentumfilmekre 300 millió forint jut, 120 millióból készülhetnek az animációs filmek, és 225 milliós támogatási összeggel számolhatnak az ismeretterjesztő filmesek.

Kisfaludy András, filmrendező, a Magyar Dokumentum Filmrendezők Egyesületének elnöke a találkozót követően a sajtótájékoztatón üdvözölte a Magyar Média Mecenatúra programot, hiszen például a dokumentumfilmesek korábbi lehetőségeihez képest az Ember Judit 2012 pályázaton idén kétszer annyi pénz jut értékes művészeti alkotások támogatására. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy ennek a műfajnak a legalkalmasabb bemutatási felülete a televízió, ezért nagyon jónak tartja, hogy az elkészült művek nem vesznek el, hanem a médiaszolgáltatók legszélesebb palettáján jelennek majd meg.

A pályázatok megújítása, fejlesztése érdekében a szakmai egyeztetések a jövőben is folytatódnak, a Médiatanács célja az alkotók számára könnyen értelmezhető és kezelhető támogatási rendszer kidolgozása.

A pályázat kiírások további részleteiről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.