Lakossági bejelentés
Szolgáltatói bejelentésMűsoridő megszegése
Válassza ki az ügyintézés típusát
Panaszt teszek nem érhető el
(érdeksérelmi kifogás)
Ezt kell benyújtania, ha Önnek olyan hírközlési vagy média ügyben van sérelme, amelyet nem rendez jogszabály, de az adott média- vagy hírközlési gyakorlat sérti vagy sértheti az Ön vagy mások érdekét.
- A panasz alapján nem indul hatósági eljárás, de az NMHH-n belül – a kifejezetten az ilyen ügyekkel foglalkozó – média- és hírközlési biztos egyeztethet a felekkel, és igyekszik közbenjárni az ügy rendezésében. Ennek eredményéről Ön minden esetben tájékoztatást kap.
- A panasz benyújtása ingyenes.
Például: Ha Ön a szolgáltató ügyfélszolgálati személyzete hangvételét, stílusát, illetve az elutasító – nem segítőkész, nem ügyfélbarát – magatartást kifogásolja, vagy pl. azt szeretné kezdeményezni, hogy a betelefonálós műsorokban nagyobb betűvel írják ki a feltételeket.
Bejelentek
(jogsérelmi kifogás nem saját ügyben)
Ezt kell benyújtania, ha Ön nem a saját ügyében kér eljárást, de elektronikus hírközlésre vagy médiaigazgatásra vonatkozó szabály sérelmét észleli.
- A bejelentés alapján nem feltétlenül indul hatósági eljárás, a hatóság mérlegeli, hogy a bejelentés tárgyában indít-e eljárást. Ha érdemben eljárunk, akkor hivatalból elindítjuk az eljárást az Ön bejelentése alapján. Ekkor Ön, a bejelentő nem minősül törvény szerinti ügyfélnek, így nem illetik meg az ügyfél jogai, de nem terhelik az ezzel járó kötelezettségek sem. Ha a hatóság nem indít eljárást a bejelentés alapján, akkor ezt hivatalos levélben közöljük Önnel.
- Egy kivétel van: az Internet Hotline bejelentővonalunk, ahol Ön olyan bejelentéseket is tehet, amelyek saját jogaival kapcsolatosak.
- A bejelentés benyújtása ingyenes.
Például: Ha Ön azt észleli, hogy egy mobilszolgáltató nem az általános szerződési feltételeiben foglaltak szerint jár el az előfizetői jogviszonyokban (tehát nem csak az Ön ügyében), vagy amikor pl. nem jogszabályok szerint számolják el a roamingot, vagy ha azt tapasztalta, hogy nem megfelelő korhatárjelzéssel adnak napközben egy erőszakos filmet, vagy jogsértő tartalommal fut egy rádióműsor.
Kérelmet nyújtok be nem érhető el
(jogsérelmi kifogás saját ügyben)
Ezt kell benyújtania, ha Önt a saját, egyedi ügyében érte jogsérelem, és intézkedést kér az NMHH-tól. Vagyis, ha Ön személyesen érintett.
- Kérelemre az eljárás megindul, az NMHH mindenképpen hatósági döntést hoz az ügyben (ez lehet érdemi döntés, de lehet az eljárás olyan lezárása is, amikor nem születik érdemi döntés).
- A kérelemnek esetenként díja lehet, amelyről a kérelem beérkezését követően ún. hiánypótlási felhívásban kollégáink tájékoztatják Önt.
Például: Ha Ön szeretné megtartani mobilszámát és számhordozást kezdeményezett, de a szolgáltató nem intézkedett határidőn belül.
Mielőtt továbbkattintana – az NMHH leggyakoribb válaszai:
Melyik kategóriát válassza?
A bejelentés, kérelem, panasz felosztásból csak az egyik típusba tartozhat az Ön ügye. Az NMHH az Ön beadványát – bármilyen kategóriában vagy módon nyújtja is be – mindig az Ön által közölt tartalomnak megfelelő ügyként dolgozza fel. Az ügyintézést meggyorsíthatja az, ha Ön használja a tartalmi kategóriákat. Amennyiben nem biztos benne, hogy hova tartozik a kifogása, írjon egy e-mailt az ügyében ide, az NMHH ügyfélszolgálatára: info@nmhh.hu.
Mennyi idő alatt kap választ az ügyfélszolgálatunktól?
Az NMHH jellemző válaszadási ideje az egyszerűbb ügyeknél maximum 15 nap, a bonyolultabb, összetettebbeknél megközelítheti a 30 napot. Az ügyfélszolgálati tájékoztató célja leggyakrabban az eljárási lehetőségekről való tájékoztatás, nem pedig a beadvány hatósági eljárásban történő elintézése.
Van-e előzetes feltétel, mielőtt az NMHH érdemben eljár az ügyében?
Igen, több esetben először a szolgáltatóhoz kell fordulnia. Például ha valamely hírközlési szolgáltatás minőségének romlásával (pl. lassú az internet), igénybevételi lehetőségének megszűnésével (pl. nincs telefonvonal) kapcsolatban, vagy televíziós, rádiós műsorral van problémája, azt elsőként a szolgáltatónak kell jeleznie. Ha nem kapott választ, vagy a szolgáltató nem a jogszabályoknak megfelelően kezelte a problémát, akkor tud Ön az NMHH-hoz fordulni. A hatóság azonban a szerződés teljesítésével kapcsolatos jogvitát nem döntheti el, azt jellemzően a bíróság teheti meg. Ha az Ön jelzése alapján az NMHH jogsértést tár fel, akkor például bírságot szabhat ki.
Van olyan hírközlési vagy médiaügy, ami nem az NMHH-hoz tartozik?
Igen, vannak olyan esetek is, amikor olyan kifogás érkezik a hírközlés vagy média területéről, ami nem az NMHH, hanem más szerv hatáskörébe tartozik. Például ha az Ön kifogása kizárólag az előfizetési díj mértékével, az ügyfélszolgálattal vagy éppen a kibocsátott számla tartalmával kapcsolatos. Ilyenkor – az egyedi ügy jellemzőitől függően – gyakran a polgári ügyekben eljáró bíróság, vagy a fogyasztóvédelmi ügyekben eljáró, területileg illetékes járási hivatal járhat el. Az NMHH hatáskörével összefüggő tájékoztatásért írjon az info@nmhh.hu e-mail címre vagy hívjon minket.